Mostanában igyekszem a lehető legtöbbet járni moziba (esetemben ez kb kétheti rendszerességgel egy film). Egy-egy film előtt nem tudom megállni, hogy bele ne olvassak egy-két kritikába, hogy mégis mire számítsak. Na, ez az, amiről azt hiszem, hamar le kell szoknom.
Két filmet is láttam a közelmúltban, melyek kapcsán megfigyelhettem a „mindegy mi megy, csak fika legyen” jelenséget. Az egyik a Solo – egy Star Wars történet, a másik pedig A Jurassic World.
Mi a közös mindkét filmben? Hogy a vérbe le lettek fikázva.
Mi a közös MÉG a két filmben? Hogy ez teljesen alaptalanul, szar marketing, vagy életükben megkeseredett, önjelölt megmondóemberek hatására történt, de két filmnek ehhez nem sok köze van.
Persze, biztos én vagyok igénytelen filmfogyasztó, hogy egy Jurassic World-től nem várok nagy színészi mélységeket, csavaros történetvezetést, vagy elképesztő fordulatokat. Valljuk be őszintén: ha az ember megnéz egy Jurassic filmet, akkor a lehető legszebben kivitelezett, baszott nagy dínókat akar látni a filmvásznon, akik lerágják a gonosz szereplők húsát, a jók meg a végén megmenekülnek. Igazán nem tudom felfogni, hogy aki beül egy ilyen filmre, az mégis mi a faszra számít? Eredeti párbeszédekre? Kiforrott karakter ábrázolásra? Mély mondanivalóra? Azon külön röhögtem, mikor felrótták a kritikákban, hogy Jeff Goldblum milyen gagyi szerepet kapott az új filmben – mintha a régiben minimum Oscar díjas alakítása lett volna. (Zárójelben jegyzem meg, hogy bezzeg a Marvel filmek hányszor vannak istenítve, pedig ez a Fekete Párduc például dög unalmas volt, legalábbis addig, amíg bele nem aludtam – de ez persze nyilván ízlés dolga is)
Ha mélységeket akarsz a vásznon, ne egy dinoszaruruszos franchise ötödik részére ülj be, hanem valami mélyebb mondanivalójú filmre, ott lehet gondolkodni. Mármint, igazán. És no offense, csodás filmek vannak, amik erre alkalmasak, tehát nem azokat kívánom itt degradálni, akik ilyen módon próbálnak szellemi táplálék után nézni ebben a sekélyes, felszínes világban.
Én az ok nélküli, „mindegy mit írunk, csak mondjuk meg jól” jellegű, ok nélküli fikázás, mint jelenség ellen emelek szót.
De lássuk a másik filmet, a Solo-t. Mi tagadás, a marketingeseknek és pr-osokmak, akik ezért a filmért feleltek, a büdös életbe nem adnék munkát többé a filmiparban, mert csak annyi helyen baszarintották el a dolgot, ahány helyen lehetett. Már úgy ültél be a filmre, hogy tudtad, „a főhős mellé oktató kellett, olyan tapasztalatlan volt”, meg „a rendezőket menesztették, olyan szart csináltak”, és egyébként is „folyamatosak voltak a problémák a film körül” és „Harrison Ford óva intett mindenkit, nehogy elvállalja ezt a szerepet”.
Édes istenem.... Kríziskommunikáció, nulladik lecke, hogy az ilyeneket kezelni kell, mégpedig azonnal. De itt valahogy úgy lehettek vele, hogy sebaj, a Star Wars franchise neve majd elviszi a hátán a dolgot, mondjanak bármit is a sajtóban.
Jó nagy bukta is lett belőle. De, és ez itt egy hatalmas DE...
Ennek semmi köze nem volt az elkészült filmhez!
Mit láttam én? Egy fiatal, tulajdonképpen noname srácot, aki a lehetőségeihez mérten tökéletesen utánozta le az „igazi” Han Solo mimikáját, gesztusait. Egy filmet, ami végig kalandos, feszített tempójú volt, nem voltak „csakazértis”alapon feleslegesen beleerőltetve olyan franchise karakterek, melyek a többi epizódban szerepelnek, de itt nem lett volna igazi funkciójuk. Egy filmet, ahol kiderül, miért olyan szakadt a Millenium Falcon honnan jön Han és miért lett Solo, mi tette olyanná, amilyen lett, hogy nyerte el Landotól a hajót, stb stb.... Lehet fikázni, de szerintem ez egy kurva jó kis film volt – megkockáztatom, hogy a legjobb, mióta a Disney rátette a kezét a franchise-ra, de mindenképpen százszor jobb az Ébredő Erőnél és az Utolsó Jedi-nél.
De persze, le kellett ezt is húzni. Mert a tömeg nagy úr. Mert ha egyik ezt mondja, már mindenkinek ezt kell mondania. Nyilván nem volt hibátlan film, de hát, melyik az?
És igen, tudom, hogy világszerte tulajdonképpen bukta volt a Solo. Az előbb említett marketinges csapat leszerepelt, de az időzítés sem volt szerencsés. Pedig lehetett volna ez egy sikerfilm is – meglátásom szerint ez NEM a filmen magán múlt.
Sorolhatnám még itt a példákat az elmúlt időszakból, de igazság szerint kezdek ott tartani, hogy ha elég sok rossz kritikát olvasok el valamiről, akkor tuti beülök rá, mert nem az jut eszembe, hogy a film szar, hanem hogy a nagyokosoknak valamiért savanyú a szőlő. És bár van egy kifejezetten vicces vetülete annak, amikor mindenki előadja, hogy egy-egy filmtől micsoda karakterábrázolást, jellemfejlődést, mélységeket és/vagy mondanivalót vár, közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni egy fontos dologról. Nevezetesen, hogy a mozi az a szórakoztatóiparhoz tartozik. Az emberek nagyobbik része kikapcsolódni jár oda. Ez nem jelenti azt, hogy egy filmnek ne lehetne mondanivalója, mélysége, vagy ne gondolkodtathatna el, ill. hogy ne lehetne egy karakter „több dimenziós”. De azt, hogy egy adott filmnek mi a szerepe, azt jó lenne tisztán látni. Jó, hogy nem a Sharknadotól várunk csodát.
Úgyhogy azt például már előre tudom, hogy beülök majd Jason Statham cápás filmjére. És remélem, kurva jól lesz megcsinálva a cgi cápa, és NEM, nem várom, hogy Statham ezzel nyerje meg az Oscart (mint ahogy egyik filmjétől sem várok ilyesmit), és nem, nem fogok utána kritikát írni arról, hogy már megint ugyanolyan karaktert hozott, mint az összes többi filmjében.
De persze, én csak egy egyszerű mozilátogató vagyok.
