Na. ez hazai pálya lesz erősen. Aki ismer, az tudja, hogy elég sok évet lehúztam a "fitnesziparban", és a sport mindig is közel állt hozzám. Mindig is szerettem a sport lélektani oldaláról írni. Leírtam, mikor az edzés terápiás célokat szolgált nálam, mint ahogyan azt is, amikor szembeszélben futottam le 16 kilométert.

No, de nem is ez a lényeg. Az utóbbi időben gyakran elgondolkodtam azon, hogy vajon kinek mi a motivációja arra, hogy bármiféle sportot űzzön. Mert persze, van az egyszerű verzió: fogyni akarsz/izmosodni akarsz, ezért a célnak megfelelő mozgásformát végzed heti x alkalommal. Ez tiszta sor. Viszont az már másik kérdés, hogy mikor, és mennyi időt töltesz az adott sporttal (és szigorúan NEM versenysportról, élsportról beszélek, ahol a prioritási listán nyilvánvalóan előkelő helyen van ez az egész). Mennyi időt engedsz a sportnak - vagy bármiféle, egyedül végzett szabadidős tevékenységnek - hogy elvegyen az életedből?

És most itt próbálok nem állást foglalni, hanem csak engedem a gondolataimat, kérdéseimet, ahogy jönnek. Itt az első: téged mi motivál IGAZÁN az általad választott testmozgásban? Szereted? Célod van vele? Az a "te időd" amikor nem piszkál senki? Vagy... Ez az az idő, amikor távol lehetsz az igazi életedtől?

Egyszer olvastam egy blogbejegyzést, ahol az író azt feszegette, hogy aki pl. eljár futni, az valami elől fut. Menekül. Na, én pont akkor készültem egy félmaratonra, életemben először (és eddig utoljára). Legyintettem, egy "háteznemnormális" kíséretében. A félmaratont végül lefutottam, a tervezett idővel, és alapvetően tényleg szerettem az esti futásaimat (fél10 után jártam el, mikor a gyerekek már ágyban voltak, hogy ne az ő idejüket vegyem el). Szóval mindenképpen sikeres projekt volt ez.

Mostanában azonban, visszatekintve az akkori helyzetemre, többször is megfogalmazódott bennem, vagyis inkább piszkálta az agyamat, hogy... Vajon nem valami elől futottam? Semmiképpen sem másznék itt bele a magánéletem akkori alakulásába, de nem tudom nem észrevenni, hogy bizony egy fél10-es futás, ami alsó hangon egy órás volt, az azt jelentette, hogy utána fél11-re haza, zuhany, kis kaja, sok ivás, aztán szunya. Oké, nem minden nap jártam el futni, de azért érezzük, hogy miből vettem el ezt az időt...

És akkor szerettem ezt. Azt hiszem, utólag ki merem jelenteni, hogy akkor menekültem, még ha nem is volt ez tudatos. A saját világomba futottam el. Oda, ahol csak én vagyok, meg a pulzus, és a táv, és az izzadás, és semmi és senki más. És bizony elég beszédes a tény, hogy mióta más a helyzetem, azóta nem igazán van motivációm így tölteni az időmet... Az edzőterem, mint örök szerelem, az megmaradt, de az egy lassan több évtizedes szokás nálam :)

Szóval, neked mi a motivációd, mikor elmész futni, edzeni, jógázni, vagy bármi mást csinálni? Mennyire sietsz haza utána? Mennyire tudatos ez, és mennyire csak akkor döbbensz erre rá, mikor ezeket a sorokat olvasod? Saját tapasztalatomból tudom, hogy ezeket a kérdéseket nagyon is fel kell tenned magadnak. Legalábbis idővel. Vagy ha mered, akkor akár most is.... Egyébként segít a gondolkodásban, ha belegondolsz, hogy mennyire sietsz haza mondjuk egy sima vásárlásból... Vagy akár munkából... Tényleg a munka miatt vagy bent sokáig? 

Persze, nem állítom, hogy aki csak sportol, az menekül. Ez nem igaz. Ha pedig mégis, akkor is, inkább a sportba menekülj otthonról, mint a kocsmába, ez is igaz. Csak közben légy tisztában azzal, hogy mi történik veled. Légy tudatában annak, mit miért teszel. Csak így van esélyed arra, hogy ha valami nem klappol az életedben, akkor esetleg változtass rajta! 

Szóval, téged mi motivál a sportolásra?

Ui: Kérlek, ne ürügyként használd ezt a posztot arra, hogy a kiváló (magán)életedet bizonyítandó, nem mész el sportolni :))) Nem ez volt a cél.