Már most előre szólok, hogy ez lehet, hogy nem fog tetszeni. Szóval csakis saját felelősségre olvasandó tovább! Amiről beszélni szeretnék, az ugyanis egy eléggé megosztó téma, és általában - tapasztalatom szerint - elég nagy indulatokat képes szülni. Éppen ezért teljesen felesleges elírnom, hogy a cikket nem támadásnak szánom senki ellen - úgyis lesz, aki annak fogja venni. Ugyancsak nem testképzavarba akarom kergetni az embereket - de lesz, aki így érzi majd. Más kérdés, hogy aki így gondolja, annál a cikk betalált :)

Tehát van ez az önmagunk elfogadása bullshit,  ami nagyon dívik az interneten manapság. Nem számít a plusz kiló, fogadd el magad, gyönyörű vagy így is. Dióhéjban így tudnám megfogalmazni. És mondhatnánk, hogy ezmilyenjó. Még azzal is egyetértek, hogy a kinézetünk miatt nem jó befrusztrálódni. Nem jó, ha azt  érezzük, ez határoz meg minket.

Csak sajnos ez a dolog nem ilyen egyszerű.

Önmagunk elfogadása egy fantasztikus utazás végállomása. Az, amikor a tükörbe nézve szereted, amit ott látsz, ez egy lelki utazás végeredménye. Jó esetben. És egyébként, nem is olyan könnyű dolog ez. Korábban már írtam erről, így ebbe bele sem mennék, maradok a témánál. A jelenségnél. Mert sajnos önmagunk elfogadását nagyon sokan - fájdalmasan sokan - igencsak félreértelmezik. És most durva leszek, és sarkítani is fogok. Ugyanis leegyszerűsítve ezt öntik ránk:

Maradj kövér, így is jó vagy, aki pedig mást gondol, az testképzavaros, vagy minimum megfertőzte a médiából ránk zúduló, ideálisnak beállított testalkat mételye.

Nem, nem állítom, hogy szó szerint ezt mondják az önmagunk elfogadásának lelkes hívei. Azt állítom, hogy így csapódik le. És hidd el, nekem nem fáj az, ha valakin vannak plusz kilók. Nem ez határoz meg az én szememben egy embert, sőt. Ugyanakkor ez a hozzáállás rendkívül káros. Mert mi az eredménye?

Az, hogy valaki belenéz a tükörbe, és bár látja, hogy baj van, bebeszéli magának, hogy ez így rendben van. Hiszen az xy megmondóember azt mondta, hogy fogadjuk el magunkat. De van egy rossz hírem.

Nincs rendben. És nem azért, mert modellnek kell kinézned. Nem kell mindenkinek fitneszversenyzőnek lenni. A hiba ott van, hogy ez egy mondvacsinált, mondhatni, bebeszélt boldogság. Tisztelet a kivételnek. Nem állítom, hogy nincs olyan, aki IGAZÁN elfogadja magát úgy, ahogy van. Tuti van ilyen is. De javasolok egy gondolatkísérletet!

Mondjuk jönne egy jótündér, aki azt mondja, hogy egy csettintéssel olyanná varázsol, amilyen csak lenni szeretnél. Vajon azt mondanád, hogy kösz, nem kell, jó vagyok így, ahogy vagyok? Légy őszinte! Nem hozzám, magadhoz! Igazán nem változtatnál semmit? Ha nem, akkor számodra a cikk itt véget is ér, nem vagy a célcsoportban :) Ha azonban őszintén a szívedre teszed a kezed, és azt mondod, hogy "hátbasszus, egy-két centi lejöhetne azért derékból", vagy "Na jó, pár kiló mínusz nem volna olyan hátrány", akkor bizony lebuktál. Akkor csak rizsahintés az egész önmagad elfogadása. Mert  - és megint kemény leszek - nem fogadod el te magad, hanem egyszerűen lusta vagy tenni magadért bármit is. Tudom-tudom. Van, aki betegség miatt túlsúlyos, van, aki más miatt. Nyilván akinek nem inge, nem veszi magára. Ugyanakkor az emberek nagyobbik része nem ilyen okból túlsúlyos, hanem egyszerűen azért, mert nem tesz ez ellen semmit. Ellenben kifogások keresésében fekete öves mester!

Elfogadja magát. Inkább, minthogy kemény munkával tegyen valamit. És tudod mit? Nem a szépségéért. Az egészségéért. Az önbecsüléséért. Nem kell olyannak lenni, mint egy fitneszmodell. De lássuk be, ez egyfajta igénytelenség a saját testeddel szemben. Amit ajándékba kaptál, amíg ezen a földön élsz. Ha nem becsülöd meg, ő sem fog megbecsülni téged. És ez nagyon messze van attól az emelkedett állapottól, amikor tényleg elfogadod magad. 

Önmagad elfogadása ugyanis egyáltalán nem a tested elfogadásánál kezdődik, hanem ott, hogy elfogadod magad annak az emberi lénynek, ami vagy. Minden tulajdonságoddal, jellemeddel, erősségeddel és gyengeségeddel együtt. Attól, hogy elfogadod magad, még mindig mondhatod, hogy teszel magadért. Ez a két dolog nem zárja ki egymást! Belemondhatod a tükörbe magadnak, hogy ""szeretlek", akkor  is, ha aztán elmész futni, vagy zumbázni, vagy akár  egy konditerembe. Sőt, véleményem szerint akkor szereted igazán magadat, ha teszel is magadért. Elég logikusan hangzik, nem? Mennyire életszerű azt mondani, hogy szereted a testedet, ha közben igazából elhanyagolod?

Kérlek, ne használd önmagad elfogadását egy saját magad elleni fegyverkén... Mert ezzel ártasz magadnak. Pedig pont nem ez a célod. 

Tehát ha a jótündértől lenne kívánságod, akkor ne habozz, kezdj el tenni érte már ma! Tűzz ki reális, elérhető célokat, és szisztematikusan, minden nap tegyél értük, legalább egy picit! Meglátod, milyen lelki tartást tud ez adni. Amikor pedig elérted a célodat, akkor nem csak elfogadni fogod magadat, hanem olyan büszkeséget is érzel majd, aminek nincs párja!