Az utóbbi időben úgy a gyermeknevelés, mint az általános emberi értékek kapcsán számtalanszor találtam magam szembe a hit kérdésével. Ki hisz jól? Mi kell ahhoz, hogy higgyen az ember, és egyáltalán, több, vagy jobb lesz-e az ember a hit által?

Jómagam ateista nevelést kaptam. A szüleim nem voltak hívők, ugyanakkor nem álltak útjába annak, hogy kamaszként, a saját kíváncsiságomtól vezérelve utánaolvassak picit a dolgoknak. Én mindig is azt éreztem, hogy az anyagi világon túl kell lennie valami másnak is. "Valami van a levegőben" - mondhatnánk. Nem hit volt ez, inkább csak afféle megérzés. Ezek után könyv könyvet követett, és elkezdtem eljárni különféle spiri összejövetelekre is (bocs, a 15 évesen abszolvált agykontroll tanfolyamot nem is veszem ide). Ezek a lehető legváltozatosabbak voltak, nem cövekeltem le egyetlen guru mellett sem, és nem köteleződtem el egyetlen vallás mellett sem. Talán Osho könyvei gyakorolták rám a legnagyobb hatást, de nem az egyedülit. Szépen lassan kezdett kialakulni a saját hitem. Természetesen ez nem egy vallás, és szektát sem fogok alapítani. Utólag ugyanakkor hálás vagyok a sorsnak, hogy a saját megérzéseim, ösztöneim által vezérelve tudott kialakulni a hitem. De az a legszebb az egészben, hogy mikor beszélgetünk erről a párommal, kiderül, hogy valahogy úgy alakult, hogy a saját, "autodidakta" hitem teljesen összeegyeztethető a keresztény értékekkel. De közben a buddhista tanításokkal is, és gyanítom, hogy ha mélyebben utánaolvasnék, akkor sok más vallással is így lenne. Talán pont azért, mert nem veszek el a részletekben, hanem a nagy egészet próbálom nézni... Nem tudom. 

Nézd meg ezt a képet. Nézd az arányokat... Bármelyik vallást is gyakorlod, innen nézve nagyképű állításnak tűnik egyetlen igazságként kikiáltani BÁRMELYIK vallás tanait... Viszont a bolygó népességének 86,7%-a láthatóan hívő, ami mindenképpen elképesztő arány.

Szerény véleményem szerint mindenki ugyanarról beszél, csak másképp. Örök vitatéma az egyház szerepe... Én az "emeld fel a követ, és én ott vagyok" híve vagyok. Én nem hiszem, hogy kell templom az imához, sőt, semmi sem kell hozzá, csak nyitott szív, és persze hit. Teljes mértékben elhiszem, hogy a régi tanítások közül túl sok maradt ki a mai Bibliából.... Hiszen azt emberek rakták össze, és emberek belátására volt bízva, mi kerül bele, és mi nem. Az a durva, hogy ezeket már bőven az előtt így láttam, hogy egyáltalán tudomást szereztem volna az apokrif iratok létezéséről...

Emellett pontosan azért, mert nekem bizony van hitem anélkül, hogy ezt bárki megtanította volna, azt sem hiszem, hogy nekem ne bocsátanának meg odafent ugyanúgy, mint azoknak, akik pl. meg vannak keresztelkedve és rendszeresen járnak templomba. Nekem az az érzésem, hogy odafent sokkal kegyesebbek, mint azt idelent hisszük, és sokkal kevésbé szőrszálhasogatóak, mint ahogyan az idelent be van állítva. Nevezzük ezt a valamit angyaloknak, istennek, egyetemes univerzumnak, Erőnek, vagy bármi másnak - szerintem ezek részletkérdések - igenis azt gondolom, azt érzem, hogy egyetlen szóval leírható, hogy mi van odafent: szeretet. 

És nem hiszek benne, hogy amikor rossz történik velünk az valamiféle "büntetés". Tanításnak inkább mondanám. Nyilván történhetnek velünk olyan borzalmak, melyekre utólag SEM tudjuk jó szívvel mondani, hogy "ohhh, ez csak egy tanítás volt"... De valami miatt azt érzem, hogy ez bizony így megy. Hálát adok a sorsnak/Istennek/az univerzumnak/nevezzük ahogy akarjuk, hogy nekem egyelőre nem kellett semmilyen komolyabb "oktatásban"  részt vennem.  Gondolom a hívők az ilyen csapások után mondják egymásnak, hogy "ne veszítsd el az Istenbe vetett hitedet". De hát akkor mégis oda jutunk, hogy minden csupán tanítás, amit idelent tapasztalunk. Az én hitem szerint tanulni jöttünk ide. Aki megtanulja a leckét, az mehet tovább, aki nem, az még végigjátssza ugyanazt párszor, amíg nem tanul belőle.... 

Többek leszünk-e a hit által? 

Messzire vezető kérdés, hogy jobb ember-e az, aki hisz.... Ha feltételezhetnénk, hogy pl. a hívők minden percben a tízparancsolat szerint élnek, akkor ez nem is lenne kérdés. De hát az emberek többsége nem így él, hívő legyen, vagy sem. Maximum törekszik rá. Gyarlók vagyunk. Ugyanakkor hiba lenne nem észrevenni, hogy ha a hit helyesen van átadva egy gyermeknek, akkor a jó és a rossz közötti különbség valószínűleg könnyebben elsajátítható, mint azok esetében, akik semmiféle vallásos neveltetést nem kaptak. Csakhogy itt megint óriási emberi felelősség is van a dologban, mert egy arra hajlamos gyermekben a bűnök túlzott kihangsúlyozásával komoly frusztrációt is kiválthatunk - nem szükségszerű, hogy így lesz, de benne van a pakliban -, emellett rossz pedagógiával egyáltalán nem lehet átadni ezeket a dolgokat.... De ez akkor megint nem hit, hanem pedagógus/szülői nevelés kérdése. És azt se felejtsük el, hogy ez egy útravaló csupán. Az, hogy felnőttként hogyan élünk a gyermekként magunkba szippantott tudással, hogy mennyire engedjük, hogy a mag szárba is szökkenjen, már csakis rajtunk áll. 

Tehát igenis többek lehetünk a hit által, de önmagában a vallásosság - legyen szó akármelyik vallásról - nem garancia erre. Azt, hogy milyen emberek vagyunk, végső soron az határozza meg, hogy hogyan éljük az életünket, nem pedig az, hogy eközben pontosan mit, és hogyan hiszünk, vagy hogyan nevezünk.

Azt gondolom, nem szabad egyféle vallásra korlátozni ezt az egész témakört. Mert ha pl. összehasonlítunk egy buddhista és egy keresztény értékek szerint élő hívő embert, végső soron nem olyan sok különbséget fogunk találni közöttük, és mindkét vallás alapértékei és erkölcsi normái csakis pozitív irányba mozgatják az emberiséget. Odafentről pedig ez az, amit néznek. Csak én érzem így?

Mindenki, aki egy picit is nyitott ezekre a dolgokra, ösztönösen a fényt keresi. Hogy ki melyik valláson keresztül találja meg, hogy kinek mi az a kapu, amin keresztül közelebb kerülhet a fényhez, az, ha globálisan nézzük, teljesen lényegtelen.