Hát, ez megint erősen az életből vett cikk lesz. Merthogy itt ültem a laptop előtt, és egyszerűen ott tartottam, hogy hirtelen nem volt mit írnom, nem jött az "ihlet". Persze jogos a kérdés, hogy hát ez csak egy blog, minek akkor erőltetni, de tök rég nem írtam már, és nagyon akartam - valamit. Erről pedig eszembe jutott egy olyan téma, ami talán hasznos lehet sokak számára.

Neked volt már olyan, hogy teljesen ráfeszültél egy akármilyen feladatra, de hiába erőltetted az agyadat, csak ültél felette, eredmény nélkül?

Nekem volt, nem egyszer. És bizony sok esetben - főleg korábban - el is követtem azt a hibát, hogy csak ültem és ültem, és nem tágítottam, mert ugyebár nem akartam feladni. Én egy elég makacs, és célorientált ember vagyok, ezzel nemigen fért össze az, hogy egy kis alkotói válság miatt sutba dobjak akármilyen feladatot. Úgyhogy ott ültem, és szenvedtem. Bekómáltam, aztán koffeinnel összeraktam magam, de az sem használt. Ráfeszültem, és mindezek tetejében ha eszembe jutott valamilyen megoldás az adott problémára, akkor abba jól belekapaszkodtam, és nemigen tudtam tőle elvonatkoztatni ezek után. Ez leginkább akkor kínos, ha a szóban forgó megoldás nem felel meg 100%-ban a célnak...

Egyébként vicces, mert alapvetően hajlamos vagyok csapongani, szóval nálam ez egy picit ellentmondásos, hogy pont én feszülök rá valamire így. Egyszer majd eljutok az önfejlesztésben oda, hogy erre lesz magyarázatom :)

Na de a lényeg. Tök egyszerű a megoldás erre a problémára, de pont az egyszerűségében rejlik a nehézsége. Ha nem megy, ha nem boldogulsz egy problémával, akkor csinálj mást! Na persze, nem azt mondom, hogy add fel. nem azt mondom, hogy hetekig rá se nézz... Mert hát ez egy határidős munkánál elég nagy luxus. Ugyanakkor nagyon gyakran pont egy kis szünet hozza meg a "megváltást". Lehet, hogy már fél óra is elég, lehet, hogy több kell - ezt nyilvánvalóan nem tudom megjósolni. De azt tapasztalatból tudom, hogy ez MINDIG működik!

Persze, a racionális, célorientált, kötelességtudó éned most lázad. Tékozlásnak érezheted a dolgot, főleg, ha szoros határidőd van az adott problémára. De ne félj: az agyad a "backgroundban futtatja a processzt", akkor is, ha ténylegesen nem azzal foglalkozol. Lehet, hogy egy teljesen más tevékenység végzése közben csapsz majd a homlokodra, hogy basszus, megvan! Lehet, hogy ha egy óra elteltével visszatérsz a feladathoz, hirtelen új nézőpontból tudsz ránézni. De az biztos, hogy nem veszítesz semmit. Hiszen ha még fél-egy órát ott ülnél, kínlódva, akkor sem haladnál. Így tehát nem veszítesz igazából semmit.

Nem tudok nem szakmázni: nekem a coachingban használt különféle kártyák elképesztő sokat tudnak segíteni, ha ilyen bajom van (de az élet bármilyen területén nagyon hasznosnak tartom ezeket). Többféle változat van: van, amikor egy afféle "játéktéren" rakunk ki kártyákat, és ezeket társítjuk különféle, a problémára vonatkozó kérdésekkel, és van olyan, amikor képes kártyát, kérdést, és szavakat is húzunk, és ezeket kapcsoljuk össze a problémával. És ez nem varázslat. Nem kártyás jóslás. A nagyszerűsége abban rejlik, hogy segít más perspektívából nézni a dolgokat. Olyan utakra viszi a elmédet, amikről nem is álmodtál korábban! Pl. mi jut eszedbe a fenti képről, ha egy téged foglalkoztató problémával összekötöd a rajta látható kártyákat?

Ugyanakkor ha épp nincs kéznél ilyen kártya - vagy egy coach, akinek van :) - akkor bármilyen tevékenység megfelel ilyenkor, ami szigorúan NEM kötődik az alapproblémához. Lehet az a munkád egy másik szelete, vagy egy szabadidős tevékenység, teljesen mindegy. Picit olyan ez, mint amikor mondjuk lenyomsz 50 fekvőtámaszt, és picit pihenned kell a következő 50 előtt.

Nem csak fizikai korlátaink vannak. Az elménknek is kell a szusszanás néha. Add meg ezt neki, és meglesz a jutalmad!