Személyes tapasztalások, élmények az önfejlesztés tükrében - őszintén egy rögös út állomásairól

Coach your life, avagy tedd jobbá az életedet!

Cél, vagy eszköz? Íme egy esettanulmány!

2017. július 26. - Einarr

Az ember mindig a saját példáján keresztül tud a legkönnyebben kommunikálni, így most egy némileg személyesebb hangvételű bejegyzést olvashatsz.

Hosszú ideje nem írtam ide, és ennek megvolt az oka. Nem kiégés, nem motivációhiány. Sokkal egyszerűbb a helyzet. Másfelé kezdett el vinni az utam. Amiről korábban azt hittem hogy cél, arról kiderült, hogy csak eszköz. Kiderült, hogy a csak egy mankó volt az akkori élethelyzetemben. Nagyon hasznos mankó. Nem tudom, hogy nélküle hogyan vészeltem volna át azt az időszakot. Ahogyan azt sem, hogy eljutottam-e volna oda, ahol most vagyok, ha ez a bizonyos mankó nincsen. 

A nagy terv az volt, hogy az alkalmazotti létből kitörve - mely annak ellenére, hogy nagyon szerettem amit csináltam, egyre inkább börtön volt számomra - elkezdek egy coaching praxist. Nem légből kapott terv volt ez. Mindig is szerettem, és tudtam beszélni az emberekkel, ezt "csak" fejlesztenem kellett. Így hát elvégeztem egy coaching tanfolyamot, ahol csodálatos emberekkel találkoztam, beleértve a "tanulótársakat" és az oktatókat egyaránt.  Ott, a tanfolyamon mondták, hogy van, aki aztán coach lesz, és van, aki csak egy önismereti utazáson vesz részt, és aztán nem hasznosítja a tudást, amit szerzett - legalábbis szakmai értelemben nem. 

vallalkozovagyalkalmazott.jpg

Magabiztosan néztem körbe ilyenkor a tanteremben, tudva, hogy én úgyis ezzel fogok foglalkozni. Ment is minden a maga útján. A vizsgám jól sikerült, és az akkori munkahelyemen belül el is kezdtem egy coaching (bár inkább HR-es beszélgetések sorozata volt ez, de ne szakmázzunk most) folyamatot. Majd nem sokkal később elkezdtem építeni a saját kis coaching vállalkozásomat. Weboldal, FB oldal, blog, hirdetések, újságcikkek, irodakeresés, szóval minden, ami ezzel jár. Élveztem piszkosul, még ha az első kliensek lassan is estek be hozzám. Sínen voltam, tetszett az egész, minden nehézségével együtt. Nem mellékesen, éreztem, hogy értéket adok ezzel.

Aztán történt valami. Szembe jött egy lehetőség. Egy lehetőség, melyet ha megragadok, akkor a coachingra nem nagyon jut idő... Letérek a kijelölt útról. Döntenem kellett.  És itt jött el az, amikor rájöttem, hogy a coaching nekem nem cél volt. Nekem ez eszköz volt. Eszköz, és óriási segítség abban a helyzetben, amiben akkor voltam. Az egyik gyakorlat során, még a tanfolyamon, kiderült hogy az egyik alap mozgatórugóm az, hogy szebbé tegyem mások napját. Addig, amíg ennek az alap motivációnak megfelel az, amit  teszek, addig nem kerülök ellentmondásba saját magammal. 

És ahogy megragadtam ezt a bizonyos lehetőséget, nagyon érdekes dolog történt. Olyan feladatokat kezdtem el mindenféle halogatás, és rossz érzés nélkül gond nélkül elvégezni, melyektől korábban lábrázásom volt. Könyvelési, adminisztrációs, bürokratikus elintéznivalók.... Ezek korábban fizikai fájdalmat okoztak. Most sem a kedvenceim, de szépen sorban lenyomom mindet. Ráadásul, mivel világéletemben alkalmazott voltam, bele kellett rázódni az olyan dolgokba, mint a tervezés, a cash flow (ehh, ezt még mindig tanulom), és persze ott van a lelki oldal - hogy nincs óramű pontossággal megérkező havi fix jövedelem, csak ha én előteremtem. De nem zavart egyik sem. Miért? Mert nem mentem szembe a saját értékeimmel. Mert hiszem, hogy azzal, amit a szerelmemmel együtt építünk, adunk az embereknek. Szebbé tesszük a napjukat. Nem mellékesen, az külön fűszere a nagy egésznek, hogy vele közösen küzdünk, építkezünk, néha picit szenvedünk, de alapvetően mégis csak alkotunk valamit. 

Eszköz volt a coaching. Mankó. Bele is kapaszkodtam, nem vitás. Nélküle nem tudom, hogy vészeltem volna át a válásomat, a kitörést az alkalmazotti létből - lehet, ki sem törtem volna -, nem tudom, hogy nélküle vajon rá tudtam volna venni a szerelmemet, hogy ismét kezdjen el írni az őt ért, igen kemény magánéleti csapások után (eddigi életem legszebb coaching feladata volt ez), és nem tudom, hogy birkóznék meg ezzel a totálisan új élethelyzettel, amiben vagyok. Szóval kellett ez, és hálás is vagyok, hogy belekóstolhattam. De most erősen le kell korlátoznom az időt, amit ezzel töltök, mert valami nagyot építünk.

Érdekesen változik az ember gondolkodásmódja... Hihetetlen, mekkora vívódás volt a korábbi váltás munka terén, és mennyire könnyű, magától értetődő ez a második... Csak nem szabad megijedni attól, ha a GPS azt mondja: újratervezés. Az eszközöket bármikor cserélgetheted, kedved (és persze lehetőséged) szerint. És néha kell is, hogy aztán ne a halálos ágyadon kelljen gondolkodni rajta, hogy "mi lett volna, ha..."

Mert bár jelentősen elkanyarodtam az eredeti tervhez képest, mégis, az utamon vagyok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachyourlife.blog.hu/api/trackback/id/tr4012691721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.