Személyes tapasztalások, élmények az önfejlesztés tükrében - őszintén egy rögös út állomásairól

Coach your life, avagy tedd jobbá az életedet!

Képzelődj!

Vizualizáció. Soha ne becsüld alá az erejét. Elmesélek egy történetet, hogy miért!

2017. március 01. - Einarr

Nem vagyok az a fajta, akinek a reggeli edzések bármiféle gondot okoznak. Tekintve, hogy szeretem az edzőtermi edzéseket, én nem abba a kalapba tartozom, akinek ez valamiféle külön érdem, hogy egy héten ötször elmegy sportolni. Nekem ez nem tehertétel, hanem kikapcsolódás, még akkor is, ha minden egyes alkalommal egy picit meghalok a teremben. Én ugyanis nem tudok csak úgy edzegetni. Minden egyes alkalommal valamilyen módon feszegetnem kell a határaimat. Szeretem legyőzni saját magamat, úgy fizikálisan, mint mentálisan. 

De vannak nehezebb napok, még nekem is. Ez a mai pont ilyen volt. Már mikor útra keltem, akkor is éreztem, hogy valami nem frankó. Nem volt az a szokásos lendület, és edzeni akarás, még a derekas mennyiségű koffein hatására sem. Persze ez nem tartott vissza, rutinszerűen átöltöztem, aztán irány a súlyok semmivel sem összehasonlítható világa!

Ez most ilyen hárdkór edzést vetíthetne elő, de a valóságban az történt, hogy megláttam az üres, 20 kg-os rudat, és kb. sírva fakadtam, hogy nekem ezt most a fejem fölé fel kell emelni. Ez főként azért volt kellemetlen, mert a terv az 65kg volt... Igazán sajnáltam magam e pillanatban. Mintha valami kényszer lenne az edzés, nem pedig szórakozás. Jó alaposan bemelegítettem - aminek a fő motivációja persze nem az volt, hogy szakszerű, és sérülésbiztos legyen az edzésem, hanem az, hogy minél később kelljen nekiállni a tényleges melónak. Azonban muszáj volt egyszer csak elkezdeni... A világ összes fájdalmát vállamra véve emeltem fel a földről a rudat a mellkasomra, majd kezdtem el a bemelegítést. "Basszus, már ez is milyen nehéznek tűnik" - gondoltam, és hát, ha így állsz hozzá, persze nyilván nehéznek is érzed, még a pille súlyt is. Kedvetlenül nyomkodtam a fejem fölé a rudat, és e pillanatban totálisan elképzelhetetlennek éreztem, hogy nemhogy plusz 45kg-ot, de akár egy dekát is rápakoljak arra a kurva rúdra. 

ketkezesrud.jpg

Persze, a büszkeségem ezt nem bírta volna el. "Baszd rá azt a két tízest, aztán majdcsak lesz valami" - gondoltam, és elkezdtem nyomkodni 40kg-al. Ettől picit magamhoz tértem. Bár nyögvenyelős volt, de valahogy picit kezdett múlni a reménytelenség érzése... Felcsillant a remény, hogy nem megy az edzésem a kukába, de azt is éreztem, hogy mentálisan nyomnom kell egy laza 180 fokos fordulatot, különben baj lesz. 

És itt jön a lényeg, amiért az egész posztot írom... Szépen lenyugtattam magam ("Ne picsogj már, hisztispicsa"), leültem egy padra, és elkezdtem elképzelni, mi fog történni..... Ott van előttem a rúd, összesen 60kg... Először is leguggolok,  és megragadom. Picsamód rászorítok (szinte érzem, ahogy a csuklószorító vágja a csuklómat közben), majd szépen beleguggolva, az egész testemet megfeszítve, és minden idegszálammal erre koncentrálva felrántom a súlyt a mellkasomra. Megfeszül a hasizmom, és a mély hátizmaim, hogy stabilizálják a törzsemet.... És minden tizedmásodpercben koncentrálva, szépen  kinyomom a súlyt a fejem fölé, majd kontrolláltan visszaengedem... Így megy ez egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször.... Itt kezd majd nehezedni, felszívom magam, és nyomok még hármat.. Elképzeltem az érzést, ahogy a vállam a negatív szakaszban elkezd égni, ahogyan a tricepszem fárad, de ennek ellenére bírom... kilenc, és kis belerugózással ott a tizedik ismétlés is. Utána szépen leengedem a súlyt magam elé, majd lebaszom a földre... Az egész gyakorlat minden centiméterét előre megterveztem. Minden érzést, minden fájdalmat, és persze utána a siker ízét is előre elképzeltem.

És tudod mi történt? Pontosan úgy történt minden, ahogyan előre megálmodtam! Ez azért nem mindegy, mert ez a 10 ismétlés pont kettővel volt több, mint az elmúlt edzésen, és pontosan tízzel volt több annál, mint amiről azt gondoltam, hogy ezen a napon sikerülhet. Ez után a sorozat után pedig ugyanígy teljesítettem a tervet a mára célként kitűzött 65 kg-al is.

Vizualizáció. Soha ne becsüld alá az erejét.

vizualizacio.jpg

Persze, tudom. Nyilván ha 100 ismétlést képzeltem volna így el, akkor az nem ment volna. Érdemes a realitás talaján maradni. Bár itt jegyzem meg, hogy a realitás eleinte az volt, hogy hagyom a francba az egészet, és megyek haza, vagy maximum szaunázni. Ehhez képest áttörtem a korlátaimat... Nem csak itt, hanem az ezt követő sorozatokban, és gyakorlatokban is. Végül egy kivételesen jó válledzésen voltam túl. Tuti fájni fog holnap :)

Gondolj bele, ha nem alkalmazom a vizualizációt, elestem volna ettől a jó kis edzéstől. Na most ez lehet, hogy neked "csak egy nyavalyás edzés" de nekem nagyon fontos, hogy minden alkalommal lehetőleg a maximumot hozzam ki magamból - ld. a cikk elejét, ahol erről írok. 

És tudod mi a legszebb az egészben?

(hatásszünet)

Az, hogy ezt a technikát az élet minden területére alkalmazhatod. Azaz, ha van egy célod, képzeld el, képzeld el a lehető legrészletesebben. Képzeld el az oda vezető utat is, szintén a lehető legrészletesebben. Egyetlen lépést se hagyj ki! Hidd el, ha megteszed, közelebb is fogsz kerülni hozzá. Nem mondom, hogy minden magától fog menni - hiszen ehhez te is kellesz, tettek nélkül nem fog történni semmi -, de ezzel olyan hajszálpontosan jelölheted ki az irányt, ami felé mész az életedben, hogy nem fogod tudni elvéteni a célvonalat :)

A bejegyzés trackback címe:

https://coachyourlife.blog.hu/api/trackback/id/tr4412282955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.