Személyes tapasztalások, élmények az önfejlesztés tükrében - őszintén egy rögös út állomásairól

Coach your life, avagy tedd jobbá az életedet!

A nyugdíj öli meg az időseket?

...Avagy mikor ér véget az életünk igazából?

2017. február 22. - Einarr

Kényes téma a mai, és persze félreértésre is adhat okot. Nyilvánvalóan nem maga a nyugdíj, amit kapsz majd idős korodban, fog kinyírni.... És nem  is maga a státusz, hogy munkaügyi szempontból nézve nyugdíjas vagy.

Tekintsük ezt inkább egyfajta életérzésnek. Állapotnak.

Láttam egy fantasztikus videót erről, már évekkel ez előtt. Ebben a videóban egy 93 éves úriember beszél az öregedésről. Ajánlom mindenki figyelmébe, megéri megnézni (kb 4:30-tól kezdődik a téma kifejtése)

Kiemelnék egy mondatot, bár tényleg azt mondom, hogy az egész videót érdemes megnézni:

Inactivity is a major cause of death

Az aktivitás hiánya az egyik legjelentősebb halálok. 

Mi történik, ha valaki eléri a nyugdíjas kort?

Az esetek fájdalmasan nagy százalékában eltűnnek a célok az emberek életéből. A nyugdíjas lét gyakran úgy él az emberek fejében, mint valamiféle áldott állapot, amikor "nem kell csinálni semmit". És ez olyan szépen, varázsosan is hangozhat, főként azoknak, akik adott esetben nem álmaik munkáját végezték életük során. "Megérdemlem". "Ledolgoztam egy életet, most már dolgozzanak a fiatalok". "Megettem már a kenyerem javát, nem terem már itt számomra babér". "Hova változtassak már ennyi évesen?". Ismerős? Szerintem nincs ember, aki ne hallotta volna valaha ezek valamelyikét. Na de hova vezetnek ezek a mondatok, gondolatok? Mit eredményeznek?

Hibernálódást. Inaktivitást. Céltalanságot. 

Ha most belegondolsz, hogy "nem kell csinálnod semmit" talán csábítóan hangzik. Minden bizonnyal tudnád is élvezni párt napig. Vagy pár hétig. Van, aki pár hónapig is. De számoljunk egy picit. A nyugdíjkorhatárt vegyük mondjuk 65 évnek (és tekintsünk el attól, hogy vannak foglalkozások, ahol ennél jóval korábban el lehet  menni nyugdíjba, és természetesen a rokkantsági  nyugdíjat és hasonlókat sem veszem most számításba). Tehát 65 évesek vagyunk. Megrögzött optimistaként azt mondom, számoljunk egy minimum 80 éves életkorral. Van 20 évünk (oké, pesszimistáknak legyen 10, az sem olyan kevés). Felteszem a kérdést: 10, vagy 20 éven keresztül akarsz "semmit sem csinálni"? Mihez kezdesz ezzel a 10, vagy 20 évvel? Semmihez? Szerinted hová vezet ez?

szivmegallas.jpg

És sokan így vannak ezzel. Élnek nap nap után, bele sem gondolva, hogy micsoda tékozlás ez. Gondolom a 20-30 éves életkor  közötti 10 évet nem akarnád ilyen módon tékozolva élni. Ilyenkor mindenki vagy tanul, vagy karriert épít, vagy családot alapít, de mindenképpen, valamiféle cél, vagy célok mentén éli az életét.  Ezek éltetik. Milyen jó ez a szó... Éltetik. 

Ha nem csinálsz semmit az utolsó 10-20 évedben, akkor mégis mi fog éltetni? Mi fog egyben tartani? 

Mi a jövőképed a nyugdíjas éveidre? Mit fogsz csinálni? Ülsz otthon, néha elmész sétálni, elmész a patikába a gyógyszereidért, - melyekre, az általános vélekedés szerint minden bizonnyal szükségünk lesz, ugyebár - meg az sztk-ba, mert azzal is megy az idő  szerencsés esetben néha unokázol  egy picit, sokat olvasol, aztán slussz?

A videóban elhangzik, hogy három tényező járulhat  hozzá ahhoz,  hogy az öregedésünk egy boldog, és betegségektől mentes időszak legyen. Ezek pedig a munka, az étrend, és a testmozgás.  

Én az elsőről beszélnék most leginkább. Mert talán felhördültél most. Munka?!?! De hát a nyugdíj pont arról szól hogy nem kell dolgozni! Persze. Tudom. De gondolj bele, ha 20 évig munkanélküli lennél, mégis milyen hatással lenne rád? Mert akár így akartad, akár az élet hozta így, de a nyugdíj az egy évtized(ek)ik tartó munkanélküliséget is jelenthet akár. Ha így akarod...

Az aktivitás hiánya öli meg az embereket. A céltalanság. De így kell ennek lennie?

Mi lenne, ha a nyugdíjra nem az életed utolsó  szakaszaként (rossz esetben végeként) tekintenél, hanem egy új lehetőségként? Lehetőségként arra, hogy megcsinálj valamit, amit korábban nem mertél, vagy lehetőségek hiányában nem tehettél meg? Nem mondom, hogy 40 ledolgozott év után menj vissza a gyártósorra gályázni. De mi van, ha belekezdesz valamibe, amire  - akár emiatt a munka miatt - nem volt lehetőséged? És kérlek, ne mondd, hogy "nincs lehetőséged". Ha valamikor, most  aztán van időd. Gondolkodj el a lehetőségeiden! Miben vagy jó? Mi érdekel? Mi a hobbid? Milyen lehetőségeket rejt a hobbid, az érdeklődésed? Mit sportolhatnál?

nyugdijasok.jpg

Mi az, ami éltetne téged? 

Gondolj bele, akár 20 éves időtartamról beszélünk! Nem megéri ezen elgondolkodni? És mondok neked valamit: ez csakis a te döntésed. Ne fogd a körülményeidre. Meg a lehetőségeidre. Ráadásul azt  sem tudom mondani, hogy nem kerülsz szembe problémákkal. Lesznek. És jól tudom, hogy ezer kifogást fel lehet sorolni annak érdekében, hogy miért NE csinálj semmit. De nem megéri picit küzdeni, ha arra gondolsz, hogy hogyan éled le ezt a 20 évet? Talán nehéz életed volt. Talán azt gondolod, küzdöttél eleget már. De mi van, ha ez a küzdelem azt eredményezi, hogy ez lesz életed legszebb 20 éve? Ha ez van a mérleg egyik nyelvén, mit lennél hajlandó odarakni a másikra? 

A körülményeken lehet hogy nem tudsz változtatni, ez tény. De azon, hogy hogyan viszonyulsz hozzájuk - nos, ez csakis a te döntésed! 

A bejegyzés trackback címe:

https://coachyourlife.blog.hu/api/trackback/id/tr3512282151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Doe3 2017.02.23. 15:27:16

Ez pontosan így van! Olyan ez mint a mocsár. Ha szaladsz -- haladsz. Ha megállsz, elsüllyedsz.

Advanced Flight 2017.02.23. 16:13:04

Marhaság. Az ember nyugdíjasként végre élhet a hobbijának, amire aktív éveiben alig jut idő. Eljárhat koncertekre, programokra, szakkörökbe. (Ismerek egy nyugdíjas kis klubot, agyagozással foglalkoznak, és vmi kapcsolat révén rendszeresen nyaralnak belföldön fillérekért.)
Tarthat kutyát, azzal legalább mozogni is fog. De eljárhat sportolni, úszni, kirándulni, táncolni, felelevenítheti a régi kapcsolatait, új barátságokat köthet, mert már nem a kollégákkal meg az érdekbarátságokkal kell tölteni az idejét.
Felsorolni is nehéz, mennyi minden adódik, ha az ember nagyjából egészségesen megéli a nyugdíjaskort.
Amúgy, ha unokák is vannak a közelben, az simán kitölti a háztartás mellett az idejüket. Tapasztalatból mondom.

room_101 2017.02.23. 16:30:55

Anyu 56 évesen ment nyugdíjba. Nem nagyon járt sehová már akkor sem, azóta még kevésbé. Igaz, otthon jól elfoglalja magát, TV, rádió, internet.
Most 85 éves, él, és virul.

habanera 2017.02.23. 16:35:50

Amióta nyugdíjas vagyok, a határidőnaplóm már hetekre előre tele van. Soha annyi "önként vállalt" programom nem volt, mint mostanság. A gyerekeim azt hiszik, azért vagyok otthon, hogy az ő igényeiket kielégítsem,, az unokák pesztrálását megoldjam, főzzek-süssek rájuk. Az nem jut eszükbe, hogy a saját életemet szeretném élni, volna egy csomó dolog, ami engem boldogíthatna, jól esne, ha nem kellene folyton körülöttük ugrálnom. Esélyem sincs a boldog, békés öregkorra, pláne a nyugodt semmittevésre. Pedig igényem volna rá...

tulpon 2017.02.23. 17:29:57

Nem kell a gyerekek igényeit kielégíteni, nem tartanak pisztolyt az ember fejéhez, felnőtt emberek. Viszont sok embert ismerek, akik körbemártírkodják a családjukat mert úgy érzik nélkülük a családjuk életképtelen. Van egy durva ötletem: tessék odamenni és megmondani a gyerekeknek, hogy ez így nem jó.

na4 2017.02.23. 17:36:40

Ezt magyarázni kell? Szerintem teljesen természetes.

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2017.02.23. 17:55:26

Nem a nyugdíj, az inaktivitás. Alig várom, hogy nyugdíjas legyek, jó esetben még két év, hogy végre annyi időm legyen a kertemre, amennyit szeretnék. Hogy játsszak az unokáimmal és festegethessek, hogy legyen időm olvasni, talán nyelvet tanulnék stb, stb a végtelenségig. Hiányozni fog a munkahelyem, mert szeretek ott dolgozni, de nem fogok otthon siránkozni, mint egy rokonom annak idején, hogy nem kell dolgozni menni, jaj mit csináljak. Inkább az a bajom, hogy 55 évesen nem mehettem nyugdíjba.

sunabajnok 2017.02.23. 18:56:37

Azért a gerontológia ennél bonyolultabb. A nyugdíjas vagy időskort a férfiak sokkal nehezebben élik meg. Nem mellesleg sokan mire nyugdíjba mennek már 20-30 éve házasok,és hirtelen nem tudnak mit kezdeni a másikkal 0-24 órában.

Rwindx 2017.02.23. 19:13:40

Teljes mértékben egyetértek. Akiket láttam elmentek nyugdíjba, és otthon ültek egész nap, azok fizikálisan és szellemileg is elkezdtek leépülni. Aki tovább is aktív maradt, azon észre sem lehetett venni semmi változást.

umarcsi 2017.02.23. 20:12:39

@habanera: Akkor szóljon nekik! Nekünk az egyik nagyi nyugdíjas, mégis én vagyok otthon, ha a gyerekek betegek. Nyáron is csak 1 hétre szoktak lemenni. Nem kell feltétlen a nagyokat kihasználni. 4 gyerekünk van és remélem, hogy egyszer még megélem azt, hogy leszek úgy nyugdíjas, hogy lesz erőm olyan dolgokat csinálni, amire most munka stb. mellett nem jut időm. Meg aludni is - ha akkor még tudok :)
Nyílván szeretnék majd unokázni, de nem helyettük felnevelni őket. És nem szeretnék velük lakni, sem mamahotelt játszani. Beszélni kellene velük. Most, hogy van gyerekük biztos megértik, hogy legalább nyugdíjas korban szeretne pihenni annyi gyereknevelős év után...

Skorpió53 2017.02.23. 22:14:22

A cikk azt sugallja, mintha csak a munka adhatna értelmet az emberi életnek. Én szerettem annak idején a munkámat, de nem szerettem, hogy kötelező nap mint nap végeznem, nem csak akkor, amikor kedvem van hozzá. Ezt jelenti ugyebár, hogy az ember nem passzióból dolgozik, hanem azert, mert kulonben éhen halna. Mindig szerettem volna életjáradékot kapni, mint a régi gazdagok, hogy olyan számomra ertelmes tevékenységgel tölthessem napjaim, amihez kedvem van, legyen az zenehallgatás, olvasás, különféle dolgok megtanulása, tanulmányozása, a világ megismerese vagy éppen hobbiból festés, fényképezés, bármi. A világ olyan gazdag, egy töredéket sem ismerhetjük meg a dolgoknak, pláne úgy, hogy napi nyolc órában mindig csak egyfélével kell foglalkoznunk. A nyugdij vegre olyan, mint az életjáradék, nem kell érte semmit csinálni, mégis megkapjuk, az időt most már lehet a világ felfedezesére szánni. Tudom, hogy van, akinek annyira kevés, hogy muszáj mellette dolgoznia tovább, de én ôket sajnalom, es nem azokat, akiknek már nem kell pénzért nap mint nap ugyanazt csinalniuk.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2017.02.24. 05:27:18

A nyugdíjas gombászok a legkeményebbek. Látogatja az ismert termőhelyeit és újakat kutat föl. Hétköznap is járja az erdőt-mezőt gyakran hegyeket. Ezerszer jobb kondiban van mint én, aki közben ücsörög a munkahelyén. Ők a Fa Nándor kategória.

midnight coder 2017.02.24. 06:57:09

A cikkíró egy idióta, mert magából indul ki. El sem tudja képzelni, hogy az embernek más célja is lehet az életben, mint a meló. Ettől független, hogy bizony az ember szervezete az utolsó 10-20 évében sajnos már nem olyan mint 20 éves korában, és ahogy öregszik, jó eséllyel úgy épül le. De ez akkor is megvan, ha a munkahelyen éri utol a végelgyengülés. Persze ennek elég kevés az esélye, mert eleve elég kevés az olyan munkahely, ahol a 65 éves labdába tud rúgni a 30 évessel szemben a munkaerőpiacon.

has 2017.02.24. 08:22:51

Inkább nyugdíjban, semmittevés miatt patkoljak el, mint 40-50 évesen a munkahelyi stressztől mellékhatásaitól.

bontottcsirke 2017.02.24. 08:32:15

Sajnos én is azt tapasztalom. Anyám megcsinálja, hogy három napig nem mozdul ki a lakásból. Még pár éve és teljesen elhülyül szegény

Szornyeteglajos 2017.02.24. 08:40:20

Hogy a nyugdíjjal leépül az ember, az elsősorban nem az aktivitás mértékétől függ, hanem a lelki,-fizikai állapottól.

Sokan mennek nyugdíjba sérvvel, szívbajjal, lerongyolódott ízületekkel, amik behatárolják a fizikai állóképességet, és ezek nem gyógyulnak, csak rosszabb lesz idővel az ilyen betegség.
Ami a lelki részét illeti: van egy ember, aki 68 évesen úgy járt-kelt az utcán, mint egy 88 éves, mint egy élőholt. Más meg 72 évesen az egykezes felhúzást megcsinálta 3x.-eltérő élethelyzet, eltérő lelki állapot.

Nem beszélve arról, hogy azért kb.75 év felett sorra veszítjük el barátainkat, ismerőseinket, családtagokat, ami önmagában nagy lelki teher, haza tudja vágni az embert.
A nagy nyugdíjas aktívkodás is általában addig tart, míg fel nem erősödik egy már meglévő betegség, vagy beüt egy infarktus, stroke, és barátai. Inkább ezek teszik taccsra a nyugdíjast, nem az, ha 40 év munka után visszakapcsol két-három sebességet.

na4 2017.02.24. 09:04:28

A hozzászólók zöme meg sem értette ezt a posztot. A video-t meg aztán végképpen nem. Még olvasni is szörnyű.