Más szavakkal, ne hagyd, hogy a körülmények alakítsák az életedet - alakítsd TE a körülményeket!

Coach your life, avagy irányítsd az életedet!

Sportolsz, vagy menekülsz?

Akinek nem inge... De tényleg! Mert ez lehet, hogy nem fog tetszeni...

2017. február 16. - Körmendy.Zsolt

Na. ez hazai pálya lesz erősen. Aki ismer, az tudja, hogy elég sok évet lehúztam a "fitnesziparban", és a sport mindig is közel állt hozzám. Mindig is szerettem a sport lélektani oldaláról írni. Leírtam, mikor az edzés terápiás célokat szolgált nálam, mint ahogyan azt is, amikor szembeszélben futottam le 16 kilométert.

No, de nem is ez a lényeg. Az utóbbi időben gyakran elgondolkodtam azon, hogy vajon kinek mi a motivációja arra, hogy bármiféle sportot űzzön. Mert persze, van az egyszerű verzió: fogyni akarsz/izmosodni akarsz, ezért a célnak megfelelő mozgásformát végzed heti x alkalommal. Ez tiszta sor. Viszont az már másik kérdés, hogy mikor, és mennyi időt töltesz az adott sporttal (és szigorúan NEM versenysportról, élsportról beszélek, ahol a prioritási listán nyilvánvalóan előkelő helyen van ez az egész). Mennyi időt engedsz a sportnak - vagy bármiféle, egyedül végzett szabadidős tevékenységnek - hogy elvegyen az életedből?

És most itt próbálok nem állást foglalni, hanem csak engedem a gondolataimat, kérdéseimet, ahogy jönnek. Itt az első: téged mi motivál IGAZÁN az általad választott testmozgásban? Szereted? Célod van vele? Az a "te időd" amikor nem piszkál senki? Vagy... Ez az az idő, amikor távol lehetsz az igazi életedtől?

menekul.jpg

Egyszer olvastam egy blogbejegyzést, ahol az író azt feszegette, hogy aki pl. eljár futni, az valami elől fut. Menekül. Na, én pont akkor készültem egy félmaratonra, életemben először (és eddig utoljára). Legyintettem, egy "háteznemnormális" kíséretében. A félmaratont végül lefutottam, a tervezett idővel, és alapvetően tényleg szerettem az esti futásaimat (fél10 után jártam el, mikor a gyerekek már ágyban voltak, hogy ne az ő idejüket vegyem el). Szóval mindenképpen sikeres projekt volt ez.

Mostanában azonban, visszatekintve az akkori helyzetemre, többször is megfogalmazódott bennem, vagyis inkább piszkálta az agyamat, hogy... Vajon nem valami elől futottam? Semmiképpen sem másznék itt bele a magánéletem akkori alakulásába, de nem tudom nem észrevenni, hogy bizony egy fél10-es futás, ami alsó hangon egy órás volt, az azt jelentette, hogy utána fél11-re haza, zuhany, kis kaja, sok ivás, aztán szunya. Oké, nem minden nap jártam el futni, de azért érezzük, hogy miből vettem el ezt az időt...

És akkor szerettem ezt. Azt hiszem, utólag ki merem jelenteni, hogy akkor menekültem, még ha nem is volt ez tudatos. A saját világomba futottam el. Oda, ahol csak én vagyok, meg a pulzus, és a táv, és az izzadás, és semmi és senki más. És bizony elég beszédes a tény, hogy mióta más a helyzetem, azóta nem igazán van motivációm így tölteni az időmet... Az edzőterem, mint örök szerelem, az megmaradt, de az egy lassan több évtizedes szokás nálam :)

Szóval, neked mi a motivációd, mikor elmész futni, edzeni, jógázni, vagy bármi mást csinálni? Mennyire sietsz haza utána? Mennyire tudatos ez, és mennyire csak akkor döbbensz erre rá, mikor ezeket a sorokat olvasod? Saját tapasztalatomból tudom, hogy ezeket a kérdéseket nagyon is fel kell tenned magadnak. Legalábbis idővel. Vagy ha mered, akkor akár most is.... Egyébként segít a gondolkodásban, ha belegondolsz, hogy mennyire sietsz haza mondjuk egy sima vásárlásból... Vagy akár munkából... Tényleg a munka miatt vagy bent sokáig? 

Persze, nem állítom, hogy aki csak sportol, az menekül. Ez nem igaz. Ha pedig mégis, akkor is, inkább a sportba menekülj otthonról, mint a kocsmába, ez is igaz. Csak közben légy tisztában azzal, hogy mi történik veled. Légy tudatában annak, mit miért teszel. Csak így van esélyed arra, hogy ha valami nem klappol az életedben, akkor esetleg változtass rajta! 

Szóval, téged mi motivál a sportolásra?

Ui: Kérlek, ne ürügyként használd ezt a posztot arra, hogy a kiváló (magán)életedet bizonyítandó, nem mész el sportolni :))) Nem ez volt a cél. 

Ne feszülj rá!

Volt már olyan neked, hogy valamit úgy nagyon meg akartál csinálni, de sehogy sem tudtál haladni vele?

Hát, ez megint erősen az életből vett cikk lesz. Merthogy itt ültem a laptop előtt, és egyszerűen ott tartottam, hogy hirtelen nem volt mit írnom, nem jött az "ihlet". Persze jogos a kérdés, hogy hát ez csak egy blog, minek akkor erőltetni, de tök rég nem írtam már, és nagyon akartam - valamit. Erről pedig eszembe jutott egy olyan téma, ami talán hasznos lehet sokak számára.

Neked volt már olyan, hogy teljesen ráfeszültél egy akármilyen feladatra, de hiába erőltetted az agyadat, csak ültél felette, eredmény nélkül?

Nekem volt, nem egyszer. És bizony sok esetben - főleg korábban - el is követtem azt a hibát, hogy csak ültem és ültem, és nem tágítottam, mert ugyebár nem akartam feladni. Én egy elég makacs, és célorientált ember vagyok, ezzel nemigen fért össze az, hogy egy kis alkotói válság miatt sutba dobjak akármilyen feladatot. Úgyhogy ott ültem, és szenvedtem. Bekómáltam, aztán koffeinnel összeraktam magam, de az sem használt. Ráfeszültem, és mindezek tetejében ha eszembe jutott valamilyen megoldás az adott problémára, akkor abba jól belekapaszkodtam, és nemigen tudtam tőle elvonatkoztatni ezek után. Ez leginkább akkor kínos, ha a szóban forgó megoldás nem felel meg 100%-ban a célnak...

Egyébként vicces, mert alapvetően hajlamos vagyok csapongani, szóval nálam ez egy picit ellentmondásos, hogy pont én feszülök rá valamire így. Egyszer majd eljutok az önfejlesztésben oda, hogy erre lesz magyarázatom :)

Na de a lényeg. Tök egyszerű a megoldás erre a problémára, de pont az egyszerűségében rejlik a nehézsége. Ha nem megy, ha nem boldogulsz egy problémával, akkor csinálj mást! Na persze, nem azt mondom, hogy add fel. nem azt mondom, hogy hetekig rá se nézz... Mert hát ez egy határidős munkánál elég nagy luxus. Ugyanakkor nagyon gyakran pont egy kis szünet hozza meg a "megváltást". Lehet, hogy már fél óra is elég, lehet, hogy több kell - ezt nyilvánvalóan nem tudom megjósolni. De azt tapasztalatból tudom, hogy ez MINDIG működik!

Persze, a racionális, célorientált, kötelességtudó éned most lázad. Tékozlásnak érezheted a dolgot, főleg, ha szoros határidőd van az adott problémára. De ne félj: az agyad a "backgroundban futtatja a processzt", akkor is, ha ténylegesen nem azzal foglalkozol. Lehet, hogy egy teljesen más tevékenység végzése közben csapsz majd a homlokodra, hogy basszus, megvan! Lehet, hogy ha egy óra elteltével visszatérsz a feladathoz, hirtelen új nézőpontból tudsz ránézni. De az biztos, hogy nem veszítesz semmit. Hiszen ha még fél-egy órát ott ülnél, kínlódva, akkor sem haladnál. Így tehát nem veszítesz igazából semmit.

kutya.jpg

Nem tudok nem szakmázni: nekem a coachingban használt különféle kártyák elképesztő sokat tudnak segíteni, ha ilyen bajom van (de az élet bármilyen területén nagyon hasznosnak tartom ezeket). Többféle változat van: van, amikor egy afféle "játéktéren" rakunk ki kártyákat, és ezeket társítjuk különféle, a problémára vonatkozó kérdésekkel, és van olyan, amikor képes kártyát, kérdést, és szavakat is húzunk, és ezeket kapcsoljuk össze a problémával. És ez nem varázslat. Nem kártyás jóslás. A nagyszerűsége abban rejlik, hogy segít más perspektívából nézni a dolgokat. Olyan utakra viszi a elmédet, amikről nem is álmodtál korábban! Pl. mi jut eszedbe a fenti képről, ha egy téged foglalkoztató problémával összekötöd a rajta látható kártyákat?

Ugyanakkor ha épp nincs kéznél ilyen kártya - vagy egy coach, akinek van :) - akkor bármilyen tevékenység megfelel ilyenkor, ami szigorúan NEM kötődik az alapproblémához. Lehet az a munkád egy másik szelete, vagy egy szabadidős tevékenység, teljesen mindegy. Picit olyan ez, mint amikor mondjuk lenyomsz 50 fekvőtámaszt, és picit pihenned kell a következő 50 előtt.

Nem csak fizikai korlátaink vannak. Az elménknek is kell a szusszanás néha. Add meg ezt neki, és meglesz a jutalmad!

Mit csináltál ma jól?

Egy egyszerű gyakorlat az önbizalmad fejlesztésére

Ez most rövid lesz. Legalábbis úgy tervezem, de írás közben szokásom csapongani, szóval ez tényleg csak terv :) Az igazat megvallva, nem találtam fel a spanyolviaszt. Egy Szabó Péter előadáson hallottam erről a dologról. Megtetszett, és a napi rutinom részévé tettem, de nem csak magamnak, hanem a gyermekeimnek is. 

Elöljáróban hadd kérdezzem meg, hogy mik az emlékeid iskolás korodból... Ha hazavittél akármilyen jegyet, vagy jegyeket, akkor mire kérdeztek rá? Hogy mire kaptad az ötöst? Vagy hogy miért lett csak négyes, vagy hármas? Ha nem 100%-os volt egy dolgozatod, mi volt az első kérdés? Hogy mit rontottál el? 

Gyermekkorunk óta "hibaorientált" gondolkodásra vagyunk nevelve. Legyen szó bármiről, előszeretettel nézzük azt, hogy egy adott dologban mi volt a hiba, mi volt elrontva, mitől nem volt tökéletes. Arról nem is beszélek most, hogy a jövőbeli tervekkel kapcsolatban milyen az általános gondolkodás. De az biztos, hogy az "az a baj, hogy" kezdetű mondatok reneszánszát éljük...

Pedig ezen nem is olyan nehéz változtatni. Pontosabban, nyilvánvalóan az, hogy a mindennapjaink részévé tegyük az ezzel ellentétes gondolkodást, az egy idő- és energiaigényes folyamat, ugyanakkor egy roppant egyszerű kis gyakorlattal szokássá tehetjük azt, hogy legalább elinduljunk az ide vezető úton. A dolog pedig nagyon egyszerű, és tiszta szívvel javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki. Ha szülő vagy, a gyerekeiddel is csináld, nagyon megéri!

149ee0d54f9dfdd8dcfa450bd9b87717.jpg

Nekünk van egy esti rituálénk a gyerekekkel. Ez eddig annyi volt, hogy a fiam rákérdezett, hogy "ma kinek mi volt a legjobb?". Ez egyébként eleve tök jó, és nem is én találtam ki, ez természetesen jött belőle. Évek óta minden áldott este így alszanak el, hogy erről beszélünk. Na, ide illesztettem be még két kérdést. Az egyik, amiről jelen esetben szó van: "Ma ki mit csinált jól?" (A második, "Ma miért vagyok hálás?" kérdésre egy másik posztban ugyancsak szívesen kitérek)

És bizony, ez a kérdés elsőre szokatlan lehet. Nem szokásunk végiggondolni ilyen megközelítésből a napunkat. Pedig hidd el, tök motiváló. Miért is ne? Hiszen nincs olyan nap, hogy valamit ne csinálnánk jól. Legyen az egy apróság, vagy egy világmegváltó dolog, ez teljesen mindegy, A lényeg, hogy tudatosítsd magadban, hogy te ma valamit igenis jól csináltál. Ha ezt napi rutinná teszed, az elképesztő hatással lesz az önbecsülésedre. És nem mellékesen, jobban is fogsz aludni, ha így hajtod álomra a fejedet. 

A gyerekeket öröm hallgatni ilyenkor. Amikor tudatosítja, megerősíti magában a fiam, hogy igenis a matekházit jól csinálta meg, ráadásul az elsők között. Lehet, hogy ez szóba sem kerülne amúgy, de így ki is mondja. Vagy a lányom, aki kimondja, hogy ő bizony ügyes volt a mozgásműhelyben az oviban. 

A dicsekvést gyakorlatilag bünteti a mai társadalom, legalábbis kis hazánkban. Nagyképűségnek hangzik sokak számára, és visszatetszést keltő is... Pedig semmi rossz nincs abban, ha valaki tisztában van azzal, hogy miben jó, és mit csinált jól. Szemmel látható, ahogy ez után a kis beszélgetés után mennyivel jobban vannak a gyerekek. Egyébként én is, amikor elmondom nekik a saját részemet. Nekem is jó érzés ilyen szemlélettel végiggondolni a napomat. Hidd el, neked is az lesz, ha kipróbálod, csak csinálj belőle rendszert, úgy az igazi :)

Szóval, te mit csináltál ma jól? 

Mennyire becsülöd a tested?

"Elfogadod" amit a tükörben látsz? Vagy harcolsz érte/ellene?

Elég mélyen érintett vagyok a témában, több okból is. A korábbi munkám során ugyanis szó szerint tízezrével kerültem online kapcsolatba olyanokkal, akik valami módon változtatni akartak az életmódjukon, és/vagy a testükön. Volt  alkalmam végigkísérni számos vitát arról, hogy mi az igazi motivációja annak, aki rendszeresen mozog, ill. hogy is van ez a dolog önmagunk elfogadásával. És tényleg...

Hol van a határ aközött, hogy elfogadod magad olyannak, amilyen vagy, és aközött, hogy igazság szerint magasról teszel arra, hogy hogy nézel ki, hogy élsz?
Hol a határ az egészséges önbizalom, és a testünk irányában tanúsított igénytelenség között?
Mikor csinálod az egészet magadért, és hol csap ez át valamiféle frusztrált, kényszeres tevékenységbe, ami örök elégedetlenséget szül saját magaddal szemben?

Korábban már foglalkoztam itt  is, és a saját, coaching weboldalamon azzal a kérdéssel, hogy hogy állunk a felénk támasztott elvárásokkal, és önmagunk szeretetével. Ez a téma valahol mindkettővel összefügg. Mert igenis nagyon sokan nem magukért járnak el sportolni, hanem azéért, hogy megfeleljenek a környezetüknek. Vagy saját maguknak. Mert a tükörképük olyan erős befolyással van rájuk, hogy teljesen azzal azonosítják magukat, és az önértékelésük is teljes egészében ettől függ. Ez nyilván nem jó irány. Ugyanakkor ha nem foglalkozol magaddal, akkor felmerül egy fontos kérdés...

tukor.jpg

Tényleg szereted magad?

Nos, szeretnék még mindenek előtt kiemelni egy nagyon fontos dolgot, ami úgy gondolom, sok mindennek az alapja lehet: ha te tényleg szereted magadat, akkor abba a tested és a lelked egyaránt beletartozik. Véleményem szerint nincs igazi lelki fejlődés akkor, ha a testedet nem tartod tiszteletben. Nem hiszek az olyan elméletekben, miszerint "a test nem számít, a lélek mutat meg mindent", vagy "ideje elfogadnod magad olyannak, amilyen vagy, ez mutatja meg, mennyire vagy rendben magaddal". Ezek nagyon veszélyes, önkorlátozó, és tulajdonképpen hosszabb távon egészségügyileg is káros gondolatok. 

Ugyanis megfosztanak téged a motivációtól, és a lehetőségtől, egy még egészségesebb, jobb életre.

Eleve, lehet valaki igazán boldog akkor, ha nem elégetett azzal a testtel, amiben ezt a földi életet le kell élnie? Ha pedig nem elégedett, akkor vajon mi a megoldás: elfogadni, hogy ezt dobta a gép, vagy megrázni magad, és tenni valamit saját magadért?

Kegyetlenül hangozhat, de ha nem foglalkozol a tested egészségével, akkor bizony nem becsülöd magad meg eléggé. Nem becsülöd meg az ajándékot, amit odafentről kaptál. A testünk csodálatos kis szerkezet. Akár hívőként  egy felsőbb hatalom kreálmányának érzed magad, akár egyszerűen egy evolúciós csodának, abban mindenképpen egyetérthetünk, hogy a testünk páratlanul fantasztikus, gyönyörű alkotás. Ha ezt elfogadjuk, akkor viszont szabályosan vétek nem foglalkozni vele. Nem karbantartani, és nem óvni őt. A testedben elég sok időt kell idelent eltöltened. És minél jobban megbecsülöd, annál nagyobb esélyed van arra, hogy ez az idő a lehető leghosszabb lesz. 

Félreértés ne essék:

Nem kell mindenkinek fitneszmodellnek lenni.
Nem kell kigyúrni magad a boldogsághoz, és nem kell aszott soványra sem lefogyni.
Nem kell minden nap órákat sporttal tölteni, és nem is kell 0-24-ben diétával sanyargatni magad. 
Nem kell hamis ideálokhoz mérni magad.

Csak figyelj oda egy kicsit magadra. Becsüld ennyire a testedet. És ha nem tetszik, amit a tükörben látsz, igenis tessék tenni a változásért. Ettől még nem vagy önbecsülési zavaros - csak egyszerűen igényes vagy saját magadra. De ugyanakkor tanulj meg örülni a sikereidnek, amiket ezen az úton elérsz, és légy büszke a változásra, különben könnyen az örök elégedetlenség csapdájába eshetsz.

futnak.jpg

Egyébként figyeld meg, hogy az elméd is sokkal jobban hasít,  ha a tested rendben van. Ép testben ép lélek - nekem is lábrázásom van az ilyen sablonos szövegektől, de ebben történetesen akad némi igazság. Persze, csak attól, hogy ép a tested, nem lesz ép a lelked. Ugyanígy, ha a lelked rendben van, azzal nem lesz automatikusan rendben a tested (még akkor sem, ha "elfogadod" magad). Mindkettőért tenned kell.

Én arra kérlek csupán, hogy mielőtt nagy energiákat tennél csak az egyik, vagy csak a másik terület fejlesztésébe, tedd fel magadnak a kérdést: miért is kevésbé fontos számodra a másik? Ha éjt nappallá téve edzel, akkor vajon mennyit foglalkozol a lelked fejlődésével? Ha pedig intenzíven fejleszted a gondolkodásodat, hozzáállásodat, világlátásodat, vagy akár spiritualitásodat, akkor mi az akadálya annak, hogy a testedet is karbantartsd?

Ne fogadd el magad, ha túlsúlyos vagy, nem ez a helyes út. Ha az első szél elfúj, ne legyints, hogy " nincs alkatod úgysem a sporthoz". És pláne ne mondd, hogy nincs időd rá, hogy változtass. Tessék, még egy klisé: mindenkinek arra van ideje, amire szakít időt. Tudom, most felhördülnek páran, hogy "de nekem tényleg nincs időm". De pár perc beszélgetés után általában kiderül, hogy esetleg lenne, csak valamiféle áldozattal jár. Ja, hát a sikert nem adják ingyen...

Természetesen, ha a tükörbe nézve teljesen elégedett vagy magaddal, akkor ez a poszt rád nem vonatkozik. Ha napi szinten teszel az egészségedért, akkor te már elindultál az utadon. Legyen az bármilyen sport, jóga, vagy szimplán egy egészséges táplálkozás... Mindegy mi, csak ne legyél érdektelen a témában!

Hidd el, amennyiben elkezdesz tenni a tested egészségéért, úgy egy legalább ugyanannyira fantasztikus utazás veszi kezdetét, mint amikor az elméd fejlesztésére koncentrálsz. Ha ügyesen tűzöd ki a céljaidat, és megtalálod a számodra leginkább megfelelő mozgásformát, úgy egy egészen újszerű, gyakorlatilag terápiás elfoglaltságot találhatsz magadnak - legyen szó bármilyen testmozgásról!

 

 

Mennyit számít mások véleménye?

...Avagy szerinted mennyit foglalkoznak veled mások igazából?

Veszel valami ruhát, és az első, amire gondolsz, hogy másoknak hogy fog tetszeni... Elmész edzőterembe, de nem magadért, hanem hogy a környezeted elismerjen... Mondanál valamit, de azon aggódsz, mit váltasz ezzel ki a környezetedből... Nem úgy élsz, ahogy igazán szeretnél, hanem úgy, hogy ne válts ki a környezetedből ellenállást... Ismerős bármelyik? 

Téged mennyire kötnek gúzsba mások általad vélt, vagy valós elvárásai?

Hallottam több, nagyon jó gondolatot ezzel kapcsolatosan. Az egyik, hogy arra vajmi kevés ráhatásunk van, hogy mások mit gondolnak rólunk. Már ennek a tudatosítása is sokat segíthet abban, hogy némileg függetlenítsük magunkat ez alól. A másik, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a környezetünk összes gondolata körülöttünk forog. A valóságban azonban más emberek a véltnél sokkal-sokkal kevesebbet foglalkoznak velünk.

morpheus_elvarasok.jpg

Egy Wermer András előadásban hallottam a következő, nagyon igaz állítást: Mindenki a saját szarával van elfoglalva. Ezt remekül ki lehet vetíteni erre a helyzetre is. Egyfelől, mindenki, minden információt a saját szemüvegén keresztül néz, lát, hall. Ezért van az, hogy egy hallott, vagy olvasott szöveget száz ember pontosan százféle módon értelmez. Pedig a szöveg pont ugyanaz... De mivel mindenki a saját szarával van elfoglalva, így mindenki azt, és úgy hall, olvas ki egy adott szövegből, ami neki fontos, vagy neki tetszik. A másik értelmezés pedig gyakorlatilag szó szerinti, azaz mindenki a saját bajával van úgyis elfoglalva, és csak nagyon rövid időt képes arra szánni, hogy a te kínoddal, vagy kinézeteddel, vagy bármi más, veled kapcsolatos dologgal legyen érdemben elfoglalva. 

Ez talán keményen, vagy ridegen hangzik. Ugyanis szeretünk abban a hitben lenni, hogy minden körülöttünk forog, és másoknak egyéb gondjuk sincsen, mint velünk foglalkozni. Persze, ez nem szó szerint így zajlik le a fejünkben, de az érzés akkor is ehhez hasonlítható. A valóságban azonban a környezetünk sokkal kevesebb időt szán erre, mint azt hinnénk.

"Na de a barátok, azok is?" merül fel a jogos kérdés. Anélkül hogy megválaszolnám, felteszem a kérdést: NEKED mennyit szoktak mások folyamatosan a fejedben járni? Mennyi az a maximum idő, amit mások bajával töltesz? Vagy másképp kérdezem: mennyi időt töltesz azzal, hogy azon agyalj, hogy xy épp milyen ruhát vett fel, mit mondott, mit evett, stb? Még ha roppant kritikus is vagy, és egyéb dolgod sincsen, mint másokat figyelni (ez esetben egyébként érdemes némi önvizsgálatot tartanod, hogy mi a motivációd erre, de ez egy másik írás témája lesz), akkor is, gondolj bele, mennyi időt töltesz egy-egy ember ilyenfajta "kielemezésével"? Ugye nem olyan sokat... Akkor kérdem én, miért foglalkozol olyan sokat azzal, hogy mások mit gondolnak rólad? Az ő életükben a veled kapcsolatos gondolatok a napjuk apró töredékét teszik ki. Te meg ezerrel agyalsz, ki mit gondol, ez határozza meg a cselekedeteid jelentős részét, rosszabb esetben az öltözködésedet, és még ki tudja, mi mindent... Mondd, mennyire éri meg? Vagy másképp kérdezve: mennyit számít ez?

Persze, nem azt mondom, hogy magasról kell tenni arra, mások mit gondolnak. Értem ez alatt, hogy nincs baj azzal, ha például tetszeni akarsz a szerelmednek - persze addig, amíg ez nem megy szembe azzal, hogy te hogyan és miben érzed jól magad. Mert ha épp fel kell adnod önmagadat, akkor az a kapcsolat szigorú felülvizsgáltra szorul (nahát, még egy következő poszt téma :) ) Nincs azzal baj, ha örömet akarsz okozni másoknak, hiszen adni jó. És nem is azt jelenti ez az egész, hogy mások érzelmeit figyelmen kívül hagyva, gondolkodás nélkül megbánthatsz másokat. 

elvarasok_kartya.jpg

Néhány kérdés, amit feltehetsz magadnak ezzel kapcsolatosan!

De ne az határozza meg a mindennapjaidat, hogy azon aggódsz, mások mit szólnak majd ahhoz, hogy mit teszel, mit mondasz, hogyan élsz. Ez ugyanis gúzsba fog kötni. Nem fogsz tudni kibontakozni, nem fogod tudni megélni azt az igazi, nagybetűs ént, aki vagy. Mert azzal leszel elfoglalva, hogy mások mit szólnak hozzád. Bolondnak tartanak. Csalódnak benned. Nem hisznek majd benned. Nem kíváncsiak majd rád. 

Mondok valamit. Ha valaki nem kíváncsi arra a valakire, aki igazából vagy, akkor azzal az emberrel nem sok keresnivalód van együtt. Ha emiatt csalódnak benned, az pedig nem a te problémád, hanem az övéké: dolgozniuk kell az elfogadáson, és gondolkodni azon, mit jelent igazából szeretni a másikat. 

Tudom, hogy nem megy egyik percről a másikra az, hogy felszabadulj ez alól a saját magad által kreált nyomás alól. Nem várom, hogy a cikk kelolvasása után megvilágosodsz, és hirtelen nem mások elvárásai határozzák meg a mindennapjaidat - bár baromi jót tenne a hiúságomnak, nem tagadom :))) De első lépésként elég, ha ezeket tudatosítod magadban, és máris el tudsz indulni egy úton, ami végre vezet is valahová!

A fenti képen olyan kérdéseket tartalmazó coaching kártyákat láthatsz, mely kérdéseket ha a témába vágóan felteszel magadnak, segíthetnek önmagad megismerésében, és abban, hogy felülemelkedj ezeken az elvárásokon. Természetesen egy life coach még többet segíthet, ha úgy döntesz hogy időt és energiát szánsz erre!

Így zúzzuk le a szeretteinket

...Avagy a jó és a rossz ádáz küzdelme a fejemben

Pár napja belesodródtam egy vitába. És máris kezdem a rizsahintést... A "belesodródás" az egy olyan szó, ami egy ilyen "én szinte ott sem voltam" hangulatot  kölcsönöz a dolgoknak. Mintha az minden teljesen a hatáskörünkön kívül történt volna. Pedig nem ez a helyzet; az ember nagyon is ott van mindig, csak szereti letolni magáról a felelősséget. Nem is mindig vagyunk ennek tudatában...

Na de vissza a tárgyhoz. Azt gondoltam, hogy korábbi ígéretemhez hűen leírom, mi zajlott a fejemben a vita hevében. Pontosabban, milyen párbeszéddel tudnám leginkább rekonstruálni az egész vita dinamikáját - nyilván nem konkrétan egy ilyen párbeszéd zajlott le a fejemben. Azzal már orvoshoz illene fordulnom :) Megpróbálom szembeállítani a két oldalt, így szemléletesebb lesz. 

A jobbik (igazi?) éned <<< >>> Nagybetűs EGÓ

Jajj, ne menjünk bele így... <<< >>> Miért? Ő akarta, ő hozta fel.

Oké akkor próbáld meg elmondani. <<< >>> Nem látod hogy nem érti?

Próbáld akkor még egyszer, másképp. <<< >>> Mondom, nem érti. Biztos nem is akarja érteni!

Az érzéseiről beszél... <<< >>> Hah! Semmi oka így érezni

De ezek akkor is érzések... Valami okozza őket. <<< >>> Persze, de ez az ő baja!!! Én semmit nem tettem érte!

Türelmesen mondd el megint. Mik a TE érzéseid? <<< >>> Érzések? ÉRZÉSEK? Azt érzem, sérül az igazságérzetem, de nagyon!!!!

Simítsuk el... <<< >>> Persze, hogy megint alulmaradj? Mondd meg a frankót, azzal nem segítesz, ha elkened a dolgot!

Miért mondja ezt, miért érzi ezt... <<< >>> Védekezz! Háríts! Nem te tehetsz az egészről!

Megpróbálom elmondani... <<< >>> Támadj! TÁMADJ!

vitakep_png.jpg


Ilyenkor, a végén már nagyon halk a "jófiú" szava. És itt jönnek azok a mondatok (vagy az a hangsúly), amiket utólag - ha egy kis jó érzés van benned, vagy ha tényleg fontos neked a másik - megbánsz. Jó esetben van is benned annyi, hogy bocsánatot kérsz utána - ehhez persze az kell, hogy a jobb oldali fickó ne hangoskodjon túl sokat ("Még TEEEE akarsz bocsánatot kérni?").

Azt hiszem, akkor merem majd kijelenteni, hogy tartok valahol az igazi önfejlesztésben, amikor a párbeszéd KÖZBEN tudom magam nem csupán tetten érni, hanem meg is tudom fordítani az egyébként várható, borítékolható végkimenetelt. És ez NEM azt jelenti, hogy el kell kerülni minden nézeteltérést. De lehet ezt úgy is csinálni, hogy nem sebzed halálra a másikat. Mert szép és jó, ha a saját hibáját legalább így utólag képes belátni, és látni az ember, de ettől még a vita hevében bizony sebeket ejthet a másik félen. Gyakran pont azon, akin igazából soha nem akarna sebet ejteni.

Láttam egyszer egy képet, valami olyasmi volt ráírva hogy "Törj össze egy vázát. Most ragaszd össze. Ugyanolyan lett? Na, látod..." Ez nagyon tetszett. Mert gyönyörűen, szemléletesen mutatta meg, hogy az egymáson ejtett sebek bizony nyomot hagynak. Szerencsés estben pici nyomot. Még szerencsésebb esetben 99%-ban tudod restaurálni a dolgot. 

De legjobb lenne el sem jutni idáig, nem igaz?

vitakartyak.jpg

Szánj rá egy kis időt, hogy végiggondold az utolsó vitádat, amibe "belesodródtál". Hidd el, megéri, akár utólag is végiggondolni, hogy milyen motiváció vezérelt valójában! A szokásos kártyákon olvasható kérdések (ld. a képen) segíthetnek, hogy picit más szemszögből tudd végiggondolni a dolgot!

Van élet a bántalmazás után

Egy pozitív hangvételű, pozitív dolgokkal foglalkozó blogon lehet, hogy furának hat ez a cím.

Azonban ha végigolvasod - és ha benne élsz, vagy éltél ebben, akkor igen, nehéz is lehet akár - akkor látni fogod, hogy mégis helye van itt ennek a témának is.

Miért írok erről? Mert a környezetemben van olyan, akin látom, hogy min megy keresztül, amidőn kiszabadult egy ilyen kapcsolatból. Látom a mélységeket, nehézségeket, de egyúttal a fényt is az alagút végén. Azt gondolom, sokkal többen élnek ilyen kapcsolatban, mint hinnénk. És sokkal többen élnek ilyen kapcsolatban, mint ahányan bevallják maguknak. Emellett természetesen sokkal többen tartanak benne ilyen kapcsolatban (többnyire) nőket, anélkül, hogy elismernék, beismernék a bántalmazás tényét. 

Mit tekintek én (és nem csak én) bántalmazó kapcsolatnak?

A névben benne van a válasz. Bármilyen kapcsolat, ahol napi szinten tapasztalod meg azt, hogy akár tettekkel, akár szavakkal megszégyenítenek, az egy bántalmazó kapcsolat. A fizikai, és lelki bántalmazás ilyen értelemben olyan közeli rokonságban vannak, hogy tulajdonképpen ugyanolyan hatással vannak a kapcsolat elszenvedőjére. Így aki azzal takarózik, hogy soha egy ujjal nem nyúlt a párjához, az hiába próbálkozik... Bántalmazó vagy, barátom. És te, aki elszenveded, te se takarózz azzal, hogy "legalább nem vert meg"... Megtette. A lelkedet megütötte, és szétcincálta, apró darabokra. 

Amennyiben egy kapcsolatban azt érzed, hogy olyan, mintha egy aknamezőn járnál, ami robbanni készül, nap mint nap... Minden hibádba, vagy vélt hibádba bele kötnek... Az életed egy kényszeres megfelelésről szól, de mindig kevés, mindig marad hiba, amibe bele lehet kötni, és meg is teszik... Az önbecsülésed egyre lejjebb és lejjebb van... A viccnek álcázott lekicsinylés, a szidalmazás, a becsmérlés, az ezekkel összeszőtt bűntudatkeltés és a fenyegetés mindennapos "társaid"... A barátaidtól fokozatosan és szisztematikusan elszigetelnek (ezzel sokan csak utólag szembesülnek)... Észre sem veszed, és egy idő után már mindig csak azt teszitek, amit a másik akar, legyen az családi program, vagy akár szex... Kalitkába zárnak, szigorú szabályok közé, minden lépésedet követik, és számon is kérik... Majd ha valami "nem stimmel", akkor jön a kiabálás (legjobb esetben), megszégyenítés, súlyosabb esetben fizikai erőszak, aztán ezt követően a bocsánatkérés, az ajándékok, és pár nap "csend", mielőtt elölről kezdődnek az egész... De beszélhetnénk a beígért, majd utolsó pillanatban lemondott programokról, teljesen ok nélküli dühkitörésekről, és egy általános "mindenért te vagy a hibás" hozzáállásról is...  Egy idő után fáradt vagy ahhoz hogy a változásról  egyáltalán csak álmodozz, nemhogy tegyél érte... Elhiszed, hogy a férfi mindenható, és a léted minden lehetséges aspektusa tőle, az ő személyétől függ... Nos, ha ezeket tapasztalod, napi szinten, akkor biztos lehetsz benne, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz. 

bantalmaz1.jpg

Nem szeretnék belemenni abba, hogy egy nő (többnyire nők az elszenvedői ennek, de van ellenpélda is) miért marad benne egy ilyen kapcsolatban. Ezer cikk foglalkozik ezzel. Csak felsorolás szintjén néhány ok: anyagi függés, közös gyermekek, tagadás (ki lehet ezt bírni tulajdonképpen), kötelességtudat (hozzámentem, ez a kötelességem, elviselni), alacsony önértékelés (egy ilyen férj gondoskodik róla, hogy a feleség elhiggye, hogy nélküle a feleség kvázi életképtelen), bizakodás, valamint rettegés a bosszútól... És ez csak dióhéjban ennyi. Nem szeretném, ha a kommentek olyan irányba mennének, hogy "aki ilyen kapcsolatban él, az vak, hülye, tehetetlen, stb, és egyébként is, megérdemli". A bántalmazók többnyire okosak, rafináltak, és fokozatosan "törik be" áldozataikat, akik mire észbe kapnak, egy olyan totális függőségi viszonyban vannak a "földesúrtól", hogy csak nagyon nehezen tudnak szabadulni tőle. A fenti képen olyan kérdéseket igyekeztem összeszedni, melyek ebben segíthetnek, csak válaszold meg őket olyan részletesen, ahogyan tudod. Nem állítom, hogy emiatt holnap felállsz... De jó, ha ilyeneken mélyen elgondolkodsz. 

Hiba lenne nem megemlíteni azt, hogy maguk a bántalmazók sem boldog emberek. Többnyire súlyos önbecsülési zavarral küzdenek, ezért van szükségük arra, hogy a náluk gyengébb társukat lenyomják, és elnyomják. De ez sajnos nem változtat a tényen, hogy közben milyen károkat okoznak másokban. 

Hol van ebben a pozitívum?

Sehol. Ebben a részében sehol, bár ha utólag visszanézed, akkor - miután túl vagy az egészen - valószínűleg meglátod, mit kellett tanulnod az adott kapcsolatból, ami mindenképpen nyereség. Lehet, hogy van(nak) csodálatos gyermeke(i)d  a kapcsolatból, ami pedig nyilvánvalóan maga a csoda.

Az igazán pozitív dolgok azonban akkor jönnek, amikor egy impulzus végre elég erős ahhoz, hogy egyszer azt mondd: elég volt. Mert akkor egy új világ nyílik meg. Egy elsőre félelmetes, kihívásokkal teli, az elhagyott férfi bosszújával átitatott, de mégiscsak SZABAD élet, ahol:

  • Nem mondják rád napi szinten, hogy tehetetlen/hülye/béna/rossz vagy
  • Elkezded látni, hogy igenis képes vagy mindarra, amiről elhitették veled, hogy kevés vagy hozzá (kezdve egy egyszerű parkolástól egy háztartás egyedüli fenntartásáig, vagy pénzkeresetig, megbecsült munkáig)
  • Napról napra nő az önbecsülésed
  • Úgy öltözöl, úgy hordod a hajad, ahogyan te szeretnéd
  • Visszatérsz az emberek közé. Úgy értem, igazán. Úgy, hogy nem kell félned, mi lesz, ha szóba "merészelsz" állni valakivel
  • Visszakapsz olyan barátokat, akiktől jobb esetben simán csak elmartak, rosszabb esetben eltiltottak, koholt indokok alapján
  • Nem ellenőriznek napi szinten úgy, mint egy őrizetes rabot
  • Ismét azt érzed, hogy ÉLSZ, egy ki tudja, mióta tartó tetszhalott állapot után

Persze, az elszakadáshoz iszonyú erő kell eleve, és utána még  meg kell küzdeni az elhagyott földesúrral is. És nem szépítem a dolgot: az ilyen emberek minden eszközt meg fognak ragadni ahhoz, hogy megkeserítsék az életedet. Azt is tudom, hogy ez a kis felsorolás valószínűleg kevés lesz ahhoz, hogy ha te ebben élsz, és ezt olvasod, most felállj, és azt mondd, elég volt.

De mégis... Ne juss el a halálhoz még az életedben. Ne juss oda, hogy azt érzed, nem élsz, vagy ha igen, légy bátor, és lépj!

VAN jogod választani. VAN jogod nemet mondani. VAN jogod azt mondani, elég. Képes vagy rá. 

VAN jogod élni!

 

Aki a téma iránt érdeklődik, benne él, vagy a környezetében benne él valaki, annak nagyon ajánlom olvasásra az "A lélek meggyilkolásának száz módja" c. könyvet (Arja Lehtosaari - Tuija Välipakka)

 

Szelektáld a híreket, dobd ki a szennyest!

Van fogalmad róla, milyen meghatározó a mindennapi hangulatod szempontjából, hogy milyen híreket engedsz be az életedbe?

Vér, halál, korrupció, erőszak, erkölcsi fertő, viszály, mocskos politika... Dióhéjban ezt kapod, ha akár a nyomtatott sajtóban, akár az interneten elkezdesz klasszikus híreket olvasni. Persze, ezekre van kereslet. ez kell a népnek, ebben van a pénz. 

Azonban vagyunk olyan helyzetben - egyelőre - hogy különösen az internet esetében, remekül meg tudjuk válogatni azt, hogy milyen híreket engedünk be az életünkbe, és milyeneket nem. Hiszen te döntöd el, hogy rákattintasz e a nagyobb  hírportálok nyitó (vagy bármelyik) oldalára, vagy sem. Te döntöd el azt is, hogy a kezedbe veszed-e az újságot, vagy sem. És te döntöd el azt is, hogy megnézed-e a híradót, vagy sem.

Gondoltál már arra, hogy szebb lenne az életed, ha picit megszűrnéd azt, ami a szemed elé kerül?

Persze, a kifogást már előre hallom. Hiszen hogyan legyen az ember tájékozott, ha nem olvas híreket, ugye? Ez persze részben igaz. ugyanakkor a tévés híradókat kapásból elfelejtheted, hiszen ott már egy tartalomszolgáltató által megszűrt, hol ilyen, hol olyan irányultságú masszát kapsz - természetesen némi vérrel, halállal, borzalommal fűszerezve. Tehát a híradót élből kilőheted. Később rátérek, miért van ennek jelentősége.

portalok.jpg

Lássuk a hírportálokat. Böngészd végig akármelyik nagyobb portál nyitó lapját, és figyeld magadat. Jobb kedved lesz tőle, vagy lehúz? Tippjeim vannak... De gondoljuk tovább az egészet. Mennyiben változtatja meg a napodat, ha tudod, hogy épp ki mit lopott el, épp ki kit erőszakolt meg, vagy épp milyen korrupcióra derült fény? Másképp fogod végezni a munkádat aznap? Több pénzed, időd, boldogságod lesz általa? jelent ez bármiféle HASZNOT az életedben? Hozzásegít a céljaid eléréséhez? (Azt hiszem itt buktam a kiemelést az index2-n ;) )

Amennyiben napi szinten böngészed ezeket a híreket - mármint, ha nem figyelsz oda, mit böngészel, csak "hagyod magad" sodródni - akkor idővel menthetetlenül a "szar ez a világ, nem is nagyon van értelme itt küzdeni" gondolkodású emberek csoportját fogod gazdagítani.

De kérdem én: muszáj neked ezzel indítanod a napodat?

Hidd el, egy csomó jó dolog is történik ám a világban. Persze, ezeket nem tolják az arcodba... Picit utánuk kell menni, de ha egyszer megtalálod ezeket a forrásokat, utána már bármikor vissza tudsz találni hozzájuk. Gondolj bele: kutatók elképesztő felfedezéseket tesznek. Kihalófélben lévő állatfajokat mentenek meg. Orvosi áttörések születnek. Vannak pozitív jövőképpel rendelkező emberek, akik elképesztő távlatokban gondolkodnak. Mi lenne, ha pozitív hírekkel indítanád a napodat?

negativellenes.jpg

Kérdések és szavak, melyeken ha elgondolkodsz, segíthet a változásban!

Persze, a sok szar megtörténik így is, tudom. De ahogy nem kötelező az úton lelassítani egy véres baleset mellett (persze, ennek is megvan a pszichológiája, hogy miért bámulja meg ezeket mindenki, nem tudatos ez), úgy a hírek között sem muszáj a negatívra szorítkozni. Elég szívás, hogy a pozitív dolgokat keresni kell, de ha csak egy héten keresztül kipróbálod, hogy a szokványos hírek helyett ilyenekkel indítod a napodat, látni fogod, milyen elképesztő különbséget jelent ez a napi hangulatod szempontjából!

Gyomlálj ki minden negatívat az életedből! Anélkül is megtalálnak a rossz dolgok, hogy külön keresnéd őket. Nem elég neked megbirkózni azzal, ami amúgy is jön? Bár az a vicc, hogy ha elkezdesz "gyomlálni", akkor egyre kevesebb negatív dolog jön az életedbe.

Szélmalomharc ez, tudom. Hiszen ezer indokot tudsz mondani, hogy miért jó neked, ha "tudsz mindenről". Én nem fogok ezen vitatkozni senkivel. Egy dolgot kérek csupán, ha nem okoz nagy gondot: csinálj végig egy hetet úgy, hogy nem olvasol, vagy nézel negatív híreket! Közben figyeld a hangulatodban, hozzáállásodban történt változást!

Hidd el, megéri!

 

Miért születtünk ide? A válasz a kérdésre, egy 8 éves szemével nézve

Valószínűleg mindenki elgondolkodott már, hogy miért is születtünk erre a világra. Nos, aki sallangoktól mentes választ szeretne hallani, az kérdezze meg... A gyerekeket!

Hihetetlen, hogy milyen éleslátásról tesznek tanúbizonyságot a gyerekek. Egy egyszerű kérdésről kezdtem el beszélgetni a szerelmem nagyobbik lányával. Egyszerű... Annyiról szólt a dolog, hogy vajon miért születtünk erre a világra. Mondta, hogy neki vannak erről gondolatai. Így hát gondoltam egy merészet, és kértem, írja le őket. Nos, megtette, nem is akárhogyan. Íme a változtatásoktól mentes, eredeti verzió!

 

Miért éljük az életünket?

 

Elgondolkodtál már azon, miért éled az életed? Talán azért, hogy segíts másokon? Vagy hogy tüzet olts, ha ég egy ház? Miért születtél erre a világra, miért vagy az, aki vagy?

Lehet, hogy azért születtél, hogy emberek életét mentsd meg?

Senki sem tudja, de élete során át a sok tapasztalatból rájön, miért éli az életet!

De van, aki sose ébred rá, hogy miért él ezen a földön. De miért? Te segítenél valakinek, hogy rájöjjön, hogy miért éli az életét?

Mert sajnos vannak olyan emberek, akik nem tudnak ételt venni, nem tudnak szép ruhákat venni.

Ellenben vannak nagyon gazdag emberek, akik bármit meg tudnak venni. Van, aki nem ismerte a szüleit, van, aki keveset látta a testvérét: igazságtalanságnak tartjuk, de Istennek biztos terve volt vele.

Ha belegondolsz, hogy miért, biztos kapni fogsz egy választ és rájössz, hogy így jobb.

Én azt gondolom, hogy sok ember igazságtalanságnak tartja ami vele történik, és szerintem pár embernek igaza van, de van akinek nincs igaza. Van, aki csak nem fogadja el, vagy nem gondolja végig, ami épp történik vele, észre se veszi, ami épp történik, vagy csak nem veszi észre, hogy így neki is jobb. De ha valaki nagyon rossz helyzetben van, sokkal jobban meg kell érte dolgoznia, ha valóra akarja váltani az álmait. Ha este lefekszünk aludni, képzeld el a célod az álmodba, képzeld el tökéletesen. Az álmok valóra válnak; ha küzdünk érte, megvalósíthatjuk.

Írta: Csillámkő  :)

dorkacikkbe.jpg

Szeretném felhívni a figyelmet a következő gondolatra (sok egyéb között): "Van aki csak nem fogadja el, vagy nem gondolja végig ami épp történik vele, észre se veszi ami épp történik, vagy csak nem veszi észre, hogy így neki is jobb 

Elsőre úgy voltam vele, hogy ismét el kell olvasnom, de érdemes figyelemmel végigrágni ezeket a sorokat. Mert valóban. Az emberek jelentős része nem is gondolja végig, mi az ami történik vele. Észre sem veszi, mi is történik vele valójában. És különösen igaz, hogy nem veszi észre, hogy neki így is jobb, azaz, nem látja, hogy az adott  körülményeket hogyan formálhatná a maga előnyére. De ez persze már csak a én saját szemüvegemen keresztüli értelmezés. 

Emellett nem tudok elmenni az esti, lefekvés előtti vizualizáció felett, azaz: "ha este le fekszünk aludni képzeld el a célod az álmodba képzeld el tökéletesen." A legnagyobb, vizualizációval foglalkozó guruk, szakemberek ugyanezt mondják: a legapróbb részletekig képzeld el az álmaidat. Hozd be a jelenbe a jövőt. És sorolhatnám. Nos, a cikk írója aligha olvasott tőlük bármit... Neki ez természetesen, magától értetődően jön. 

Ha okosodni akarsz, tanulj a gyerekektől... Ez tulajdonképpen egy unalomig ismételt klisé is lehetne, de az ilyen írások és momentumok bizonyítják be, mennyire igaz is egyúttal!

 

 

Milyen könyveket ajánlok itt?

Olvasni jó, olvasni fontos. Ha nem teszed rendszeresen, ideje elkezdened!

A személyes fejlődés egyik alaptétele, hogy új információkkal gazdagítod magad. Ez lehet bármi, amit a saját személyes céljaid elérése érdekében fontosnak ítélsz. Nyilván mindenkinek más és más könyvek jelenthetnek tökéletes támaszt a személyes fejlődésükhöz. Azonban én szeretném itt kiemelni majd azokat, amelyek rám, nagy hatással voltak/vannak, és melyeket  tiszta szívvel tudok javasolni mindenkinek, aki szeretne picit magával foglalkozni.