Más szavakkal, ne hagyd, hogy a körülmények alakítsák az életedet - alakítsd TE a körülményeket!

Coach your life, avagy tedd jobbá az életedet!

Tortúra

Milyen az, amikor a nézőtéren érzed a vér szagát? Hát ilyen!

2017. április 13. - Körmendy.Zsolt

Bár sokat gondolkodtam rajta, hogy miként tud egy színházi élménybeszámoló kapcsolódni egy alapvetően önfejlesztő blogba, azonban hamar rájöttem, hogy a lehető legtermészetesebben. Ugyanis az, amikor két ember színészi játékát, az átadott érzelmeket, impulzusokat figyeled két órán keresztül - olyan emberektől, akiktől talán nem is várnád ezt -, az rád is hatással van. 

Szóval színházban jártam. A Karínthyban. Pici színház. Nincsenek csicsás, nagy díszletek. Nincsen sok szereplő. Nincs semmi sallang. 

Két ember, némi díszlet, tényleg minimálban, és erős hangeffektek - ez minden, amiből a Tortúra című darab gazdálkodik. Nem is akárhogyan!

tortura1.JPG

Aki nem ismerné a sztorit, melyet Stephen King (szerintem) picit beteg agya szült: adott egy híres író, aki balesetet szenved az úttalan havas utakon, és balszerencséjére egy őrült rajongó karmai között ébred fel. Az eleinte kedvesnek tűnő, mellesleg ápoló végzettségű hölgyről idővel kiderül, hogy totál pszichopata, és változatos, egyre durvább módszerekkel bírja az írót további maradásra, valamint ugyanezen eszközök tárházával kényszeríti egy neki tetsző regény megírására. Dióhéjban ennyi a sztori. Van filmes változata is - nem láttam, de "kikölcsönöztem", meg fogom nézni. Sajnos a könyvet sem olvastam, pedig jó pár regényt elfogyasztottam a szerzőtől, de ez valahogy kimaradt. 

De mit lehet kezdeni ezzel a sztorival színházi keretek között?

Nos, én nem vagyok kritikus, de szerintem ez a darab egyszerűen zseniális! A színészeknek gyakorlatilag kizárólag  a mimikájukkal és gesztusaikkal kell átadniuk egy olyan történetet, amit alapvetően filmen egy sor kameraállással és képi megjelenítéssel, valamint egyéb effektekkel meg lehet könnyíteni. 

tortura2.jpg

Balázs Andiról - akit sajnos a legtöbben csak a "CBA-s Kaszás Erzsiként" ismernek - nem kellett sok idő, hogy elhiggyem, hogy valóban igazi beteg pszichopata. A szerepe szerint igazán erőszakos, nem egy pofon elcsattan (belsős infók szerint teljesen igaziak), előkerül egy bazi nagy kalapács is, mégis, nekem az egészben az egyik legijesztőbb rész az volt, amikor Annie Wilkes a sötétben megjelenik az ajtóban, kint villámlik, ez a nő meg csak ott áll, és néz azzal a pszichopata tekintetével... Brrrr... A másik pedig, amikor atom véres fejjel szépen lassan begombolja a kis kardigánját, és közben üveges tekintettel mered a semmibe... Ezek szerintem álmomban is kísérteni fognak, és esélyesen egy Alien is összeszarná magát tőle, ha látná. Minden rezdülése, minden apró gesztusa tökéletesen hozza azt a figurát, akit hoznia kell. 

Na és Árpa Attila... Valószínűleg a legtöbben nem színészként gondolnak rá. Az emberek agya mindenkire címkéket ragasztgat, és hát rá valószínűleg a macsó, a rosszfiú, a nőcsábász, és hasonló, rendkívül eredeti címkéket aggatták a legtöbben. Pedig Árpa Attila zseniálisan játszik ebben a darabban. A szerepe jó részét ágyban tölti, ill. aztán "kiszabadul" egy tolókocsiba - bár, ha megnézed a darabot, látni fogod, hogy ez a szó a legkevésbé sem illik a helyzetére. Mégis, ezekben az erősen bekorlátozott helyzetekben is annyira átjön a fogva tartott író minden kínja, hogy az néha már nekem fájt. Nem viccből írtam, hogy néha szinte éreztem a vér szagát a nézőtéren.

Külön figyelmet érdemelnek azok a gesztusok, melyek egyes jeleneteket morbid humorral töltenek meg - egyszerre sajnálod az ürgét, de kínodban röhögsz... Igazán ellentmondásos érzés. 

tortura3.JPG

De ami a legmegrázóbb volt nekem az egészben, az a legvége... És nem amiatt, ami a színpadon a darab közben történt. Azaz nem CSAK amiatt - mert az sem volt semmi. Ez a két ember ugyanis legalább háromszor kellett, hogy kijöjjön meghajolni a darab végén, mire egyáltalán egymásra tudott nézni. Esküszöm, megkönnyebbültem, mikor átkarolták egymás. Akkor hittem el, hogy nem gyűlölték meg egymást egy életre. Szerintem az első meghajlásnál még így volt. Nekem az volt a benyomásom, hogy a vége még őket is felkavarta, annyira benne éltek a szerepben. 

Egy szó mint száz, ha nem szokványos színházi előadást szeretnél látni, mondanám, hogy menj el és nézd meg, de úgy tudom, nehezen kapsz rá helyet... Kvázi telt házas minden előadás. Nem is csoda, megérdemlik.

Hogy mi a tanulság coach your life szemmel? Talán az, hogy nagyon vigyázz, mennyire engeded, hogy az egyes emberekre ragasztott címkék milyen módon befolyásolják a róluk alkotott képet... Mert aztán nagyon koppanhatsz. Ha jelen esetet nézzük, akkor abszolút pozitív értelemben!

De igazából ezt a gondolatot csak ideerőltettem.... Ez a darab jó. Ha módodban áll, nézd meg, és érezd jól magad - mert ez mindenkinek jár :)

A bejegyzés trackback címe:

http://coachyourlife.blog.hu/api/trackback/id/tr812425143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.